Úszó-vb

Újra lesz vérvétel a világbajnokságon

  • VNA

A doppingellenőrök hat év szünet után ismét vért vehetnek majd a versenyzőktől a sanghaji világbajnokságon.

Hat év kihagyás után ismét vért vehetnek majd a versenyzőktől a doppingellenőrök az úszó világbajnokságon. A július utolsó hetében a kínai Sanghajban sorra kerülő világbajnoksággal kapcsolatos hírt a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) sajtófőnöke, Pedro Adrega jelentette be. Az ellenőrzések számáról egyelőre nem nyilatkoztak az illetékesek, akik majd csak a vb-helyszínén hozzák nyilvánosságra a mintavételek tervezett számát.

A FINA a 2007-es melbourne-i és a 2009-es római világbajnokságon nem hajtott végre vérvizsgálatokat, a nemzetközi szövetséget enyhe doppingpolitikája miatt pedig azóta többször is kritika érte. A vérvizsgálatok azért is számíthatnak fontosak, mert ezekkel akár évekre visszamenőlegesen is kimutathatók lehetnek a – jelenleg még nem ismert – doppingkészítmények is. Az úszó szövetség vezetői tavalyi dohai rövidpályás világbajnokságon már tervezték a vérvételt, de a FINA akkor logisztikai okokból kifolyólag még nem vezette be.