Vasas

Görögországból is kértek már jegyet a Roma budapesti mérkőzésére

  • MTI
megosztom

A Vasas-Híd labdarúgócsapatához már több ezer jegyigénylés futott be az AS Roma augusztus 3-i, budapesti fellépésére.

Az idén centenáriumát ünneplő angyalföldi klub pénteki tájékoztatása szerint külföldről is sokan érdeklődtek a belépők iránt.

"Még számunkra is meglepő, hogy a határon túlról is mennyien érdeklődnek a "Farkasok" vendégjátéka iránt" - mondta Erdős László, a Vasas-Híd ügyvezetője. "A környező országok mellett még Görögországból is kaptunk telefont, hogy mikor és hol lehet hozzájutni a Puskás Stadionban megrendezésre kerülő összecsapás jegyeihez".

A tervek szerint a jelentősebb jegyirodák mellett a Fáy utcában is napokon belül elkezdik a belépők árusítását.

A Vasas szerdán jelentette be, hogy a világbajnok Francesco Totti által vezényelt olasz elitalakulat legjobb összeállításában, sztárjaival a soraiban lép pályára a találkozón.

megosztom