Karrier

Farkas Balázs szerződést bontott a Videotonnal

Hat év után elhagyja Székesfehérvárt a Videoton eddigi csapatkapitánya, Farkas Balázs. A középpályásra az új vezetőedző, Paulo Sousa szakmai okok miatt nem tartott igényt, így a klub szerződést bontott vele.

Farkas Balázs, a Videoton csapatkapitánya a Pápa ellen

A Videoton saját honlapján tette közzé a hírt, kiemelve közleményében, hogy Farkas Balázzsal a csapat a Szuperkupán kívül mindent megnyert, amit Magyarországon meg lehet nyerni. Köszönetet mondtak a középpályásnak a szolgálataiért, és további sikereket kívántak neki.

Ugyancsak a klub weboldalán jelentették be, hogy Gyurcsó Ádámot egy évre kölcsönadták a Magyar Kupa döntőjében épp a fehérváriakat legyőző, és a Szuperkupáért szintén velük összecsapó Kecskemétnek. A fiatal játékos a Videotonban nevelkedett, és az NB II-ben szereplő második együttes tagja volt a 2010-11-es szezonban. 10 gólt szerzett a bajnokságban, és az utolsó fordulóban az NB I-ben is bemutatkozhatott az akkor még dr. Mezey György vezette együttesben, valamint a Kupában is többször pályára lépett, a Honvédnak gólt is lőtt.

Végül egy másik fiatal tehetségről, Szolnoki Rolandról is hírt adtak, akinek szerződését három évvel meghosszabbították. Ő is az NB II-es csapat alapembere volt, majd az első kerettel készült, a legmagasabb osztályban azonban még nem lépett pályára.