Olimpia 2018

Beckenbauer kiakadt az európai NOB-tagokra

  • Vásárhelyi Tamás

Mint annak idején a pályán, úgy a diplomáciában is nehezen viseli a vereséget Franz Beckenbauer, aki hiába támogatta München csúnyán alulmaradó 2018-as téli olimpiai pályázatát.

Franz Beckenbauer a durbani NOB-ülésen beszél München 2018-as téli olimpiai pályázatáról
A német labdarúgás legendája, Franz Beckenbauer is jelen volt szerdán a 2018-as téli olimpia helyszínének kiválasztásán a dél-afrikai Durbanben. A Bayern München egykori klasszisa a nemzetközi sportéletben is jól ismert személy, így a müncheni pályázat az ő szerepvállalásától is remélt szavazatokat. A német város a voksolás első körében elég komoly vereséget (63-25) szenvedett a végső győztes Pjongcsangtól, ami a Császárnak is becézett legenda egójának a jelek szerint nem tett jót.

„A NOB európai tagjai elárulták Münchent, ami hallatlan dolog. Nem értem, hogy az európaiak miért nem segítenek egy másik európai pályázatot. A mi földrészünkről 42 szavazásra jogosult NOB-tag volt a helyszínen, de mi mégis csak 25 szavazatot kaptunk. Emellett még Annecy is kapott hét voksot, de mivel biztosan tudom, hogy jó néhány afrikai tag bennünket támogatott, így tudjuk, hogy sok olyan európai NOB-tag volt, aki önös érdekből ellenünk kampányolt” - nyilatkozta felháborodva a 65 esztendős Beckenbauer, aki bokros teendői miatt a végeredményről már nem Durbanben, hanem a hazafelé tartó repülőgépen értesült.

A németek legendája utalt a FIFA-voksolásokra is, ahol szerinte akadnak ugyan problémák, de mindenki a saját kontinensét igyekszik támogatni, így a NOB-szavazás mostani végkifejlete csalódás számára. Beckenbauer annak idején Salzburg téli olimpiai pályázatánál is kampányolt, de akkor az osztrák város Szocsival szemben bukott el a 2007-es szavazáson. A fent említett önös érdekek mögött a NOB-szavazások - hallgatólagosan meglévő - kontinensek közötti rotációs rendszere áll, hiszen egymást követő két olimpiát nem nagyon szoktak azonos kontinensen rendezni. Mivel Róma a 2020-as nyári játékokra pályázik, a svájciak a 2022-es téli játékokat nézték ki maguknak, és Spanyolország is gondolkozik egy újabb nyári olimpiai pályázaton, így várható volt, hogy az öreg kontinens képviselőinek egy része nem csupán a 2018-as helyszínről, hanem országa, nemzete jövőbeni rendezési esélyeiről is döntött.

A teljes igazsághoz hozzátartozik persze, hogy mivel például Tokió is gondolkozik a 2020-as nyári olimpia megrendezésében, a japán lobbi aligha Pjongcsang sikeréért harcolt, így az elveszített európai szavazatok helyett néhány Ázsiából is kerülhetett München vagy Annecy mellé. Az viszont más kérdés, hogy az európai helyszíneknek így sem volt sok esélyük a harmadszor már sikerrel kampányoló dél-koreai téli sportközpont ellen.