Kaposvár

Nagy a jövés-menés a klubnál, Zahorecz hét év után távozik

Újabb nagy játékosmozgásról számoltak be a kaposvári vezetők: többek között elhagyja a klubot a csapatkapitány Zahorecz Krisztián is.

logoA kaposváriak hivatalos honlapján Illés János ügyvezető igazgató bejelentése értelmében hét év után távozik a somogyi együttestől Zahorecz Krisztián. A rutinos védő mellett Máté Péter is távozik a védelemből - egyelőre egyiküknek sincs új csapata. Feltehetőleg szintén új együttesben folytatja  pályafutását a csatár Szepessy Róbert is, akinek távozása elé a Rákóczi nem gördít akadályt.

Érkezett viszont két ígéretes fiatal játékos is Sisa Tibor gárdájába: Jánvári Gábor a Szabolcs-Szatmár megyei NB III-as Tiszakanyárról, Fenyvesi Olivér pedig a Vasas U19-es együttesétől érkezezik. Mindkét játékossal hároméves megállapodást kötött a klub.

A keret eddigi tagjai közül többen szerződést hosszabbítottak a napokban. Bank István, Vadas Zalán és Horváth Tamás három-három, Miroslav Grumic kettő, Hegedűs Dávid pedig egy évvel toldotta meg érvényben lévő megállapodását. A klubvezetés három-három évvel meghosszabbította a szakmai stáb két oszlopos tagja, Barna László és Házi László szerződését is.  - számol be a rakoczifc.hu.