Motorverseny

Most összejöhet a hőn áhított pontszerzés - Győrfi Alen

megosztom

A hétvégén folytatódik a brno-i pályán a Superbike világbajnokság, melynek keretein belül ismét rajthoz áll Györfi Alen a Superstock 1000-es sorozatban. Az Adrenalin H-Moto Team versenyzője legutóbb Aragonban a 20. helyen végzett, azaz ismét bebizonyította, hogy abszolút újoncként is képes a középmezőny tempóját motorozni. A 22 éves motoros most végre olyan pályán száll harcba a bajnoki pontokért, amelyen korábban már versenyzett, illetve idén már tesztelt is, így nem lehet más a célja, mint végre az első 15 között, pontszerző helyen végezni.

Győrfi Alen az Adrenalin H-Moto Team versenyzője

Mit kell tudni a brno-i pályáról?

A pálya neve: Brno Masaryk Circuit, Autodromo Brno
Hossza: 5,403 km
Kanyarok száma: 14 (6 bal, 8 jobb)
Egyenesek száma: 13 (legrövidebb 35 méter, leghosszabb 636,5 méter)
Szélesség: 15 méter
Szintkülönbség: 73,75 méter
Tengerszint feletti magasság: 450 méter

Az 1930-ban épült pályát az első cseh köztársasági elnökről, Thomas Masarykról nevezték el. A Budapesttől 350 kilométerre lévő ringet 1986-ban újjáépítették, és olyan világversenyeknek ad, vagy adott otthont, mint a gyorsasági motoros-világbajnokság, a WTCC, azaz a túraautó-világbajnokság, a Forma-2-es bajnokság, és a Superbike világbajnokság.

A magyar szurkolók versenyzőinket mindig nagy számban kísérik el a futamokra, így nem véletlen, hogy ezt a nagydíjat tartják a hazai versenyüknek a magyar motorosok. Idén ráadásul a Superstock 1000 - Györfi Alen - és a Supersport 600 - a Team Hungary Toth színeiben ifjabb Tóth Imre és Chrobák János - futamain kívül a Superbike-ban is lesz magyar induló Kispataki Viktor révén, aki a Supersport 600-ban próbálkozó Kurucz Ferenchez hasonlóan szabadkártyát kapott a szervezőktől. Így a 2011-es versenyen öt magyarért szoríthatnak a kiutazó szurkolók
Meglehetősen izgatottan várja a hétvégi újabb futamot Györfi Alen, ugyanis az Adrenalin H-Moto Team versenyzője most végre olyan pályán mutathatja meg a Superstock 1000-es sorozat mezőnyének a tehetségét, amelyen már többször versenyzett, sőt 2011-ben már tesztelt is rajta.

Eddig három alkalommal indultam itt versenyen a 125-ös kategóriában - 2004, 2005 és 2006 -, de eddigi próbálkozásaimat egyszer sem kísérte szerencse: először egy eleső versenyző kiütötte alólam a motort, majd kétszer technikai hiba miatt voltam kénytelen feladni a futamot. Idén viszont csapatommal, az Adrenalin H-Moto Teammel teszteltem itt, így a mostani verseny optimális beállításaihoz rengeteg adatot szereztünk ezen a gyakorláson” - elevenítette fel a múltat a 21 éves versenyző.

Alen azonban hisz abban, hogy véget ér a balszerencse-sorozata a cseh pályán, és ennek már tudja is a receptjét.

 „Az a legfontosabb, hogy péntek délelőtt megtaláljuk az optimális beállításokat, melyekkel már az első időmérőn a legjobb húsz között végezhetek. Ha sikerülne egy húszon belüli rajtpozíciót szerezni, és ismét úgy rajtolok, ahogy az eddigi négy versenyen, akkor meglehet a hőn áhított pontszerzés. Mindent megteszek ezért, ugyanakkor azt is tudom, a tanulóévemben a szerencsére is nagy szükségem van a bravúrhoz. Éppen ezért hagyok helyet a motoromon Fortunának…” - fogalmazott mosolyogva élete egyik legfontosabb futamára készülő motoros.

Persze csapatfőnöke és menedzsere, Kelemen Krisztián is tudja, mennyire szeretne a legjobb 15 között célba érni védence, és mindent megtesz azért, hogy levegye a válláról a terhet.

Természetesen azért, mert most olyan pályán versenyzik Alen, amit ismer, az elvárásunk nem változott, azaz 2011-ben továbbra sem kötelező a pontszerzés. Ám azzal mi is tisztában vagyunk, hogy a motorja abszolút egyben van, ezen a pályán már versenyzett, tesztelt, így hol máshol sikerülhetne a bravúr, ha nem itt?” – tette fel a költőinek szánt kérdést a menedzser.

A válaszra egészen vasárnap délelőttig várnunk kell…

Superstock 1000
Brno, Csehország
Július 08., péntek  
08.30-10.30 a motorok technikai átvétele
10.45-11.15 szabadedzés
14.45-15.15 az 1. időmérő edzés
Július 09., szombat  
09.00-09.30 szabadedzés
17.05-17.35 a 2. időmérő edzés
Július 10., vasárnap  
09.00-09.10 warm up
10.30 a verseny (12 kör, 64,836 km) (TV: Eurosport 2)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Superstock 1000
A bajnokság állása
1. Davide Giugliano (olasz, Althea Racing, Ducati 1098R) 95 pont
2 .Danilo Petrucci (olasz, Barni Racing Team, Ducati 1098R) 69 pont
3. Lorenzo Zanetti (olasz, BMW Motorrad, BMW S1000 RR) 68 pont
4. Sylvain Barrier (francia, BMW Motorrad, BMW S1000 RR) 40 pont
... Györfi Alen (magyar, Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) még nem szerzett pontot
megosztom