NHL

Kaberle a Carolina játékosaként folytatja

A friss kupagyőztes Tomas Kaberle új otthonra lelt Raleigh-ben, a Carolina Hurricanes újdonsült játékosaként. Az offenzív felfogású cseh bekk három évre kötelezte el magát a Hurrikánokhoz, évi 4.25 millió dollárért.

Tomas Kaberle, a Boston Bruins cseh védője ünnepli a Stanley-kupa győzelmet.
Bár a bostoniak általános menedzsere, Peter Chiarelli szerette volna megtartani Kaberlét, akit még a márciusi cserestoppkor hozott el Torontóból, végül mégis kénytelen volt búcsút intenie a cseh védő szolgálatainak. A Bostonnak ugyan a közelgő idényre lett volna elég hely Kaberle számára a fizetési sapkájában, azonban Chiarellinek már számításba kellett vennie a jövő nyáron lejáró szerződéssel bíró játékosait is, akiket Kaberle marasztalásával nem tudott volna megtartani. Kaberle bátyja, Frantisek Kaberle 2006-ban Stanley-kupát nyert a Carolinával, és Tomas sem szeretné ennél lejjebb adni.

A Carolina menedzsere, Jim Rutherford csak dicsérni tudta legújabb szerzeményét:
Tomas egyike az NHL legjobb offenzív védőinek, és mindemellett az egyik legjobb emberelőny-specialista. Nagyszerű karriert tudhat maga mögött, amit idén megtetézett egy Stanley-kupával. Szeretettel üdvözöljük őt Carolinában, és úgy számolunk vele, hogy hozzá tud járulni majd a Hurricanes sikereihez.

Habár a szabadügynökök száma rendesen megfogyatkozott, és az első két nap iramához képest lelassultak a tárgyalási folyamatok, a csapatok eközben igyekeznek minél előbb megállapodni korlátozott szabadügynökeikkel, mielőtt döntőbíróság elé kerülne a jövő évi fizetésük. A Phoenix 24 éves hátvédjével, Keith Yandle-lel hosszabbított 5 évre évi 5.25 millió dolláros gázsiért. Yandle annak ellenére is belement ebbe az üzletbe, hogy a Phoenix jövője több mint kétséges, és nagy az esély arra, hogy jövő nyáron költözik a csapat valamelyik kanadai városba.

Természetesen nagyon örülök, hogy dűlőre jutottunk a mai nap folyamán, és a nyár hátralévő részében már csak a jövő évi teendőinkre kell koncentrálnunk. Az, hogy már most sikerült megállapodnunk, a legjobb dolog, ami történhetett a csapattal és velem, és az öt éves szerződésem mutatja, hogy mennyire hiszek ebben a csapatban és Phoenixben” - nyilatkozta Yandle az új kontraktusával kapcsolatban.

Yandle-ön kívül a Winnipeg is megalkudott az Atlanta Thrashers utolsó csapatkapitányával, Andrew Laddel, aki így az új Winnipeg Jets első csapatkapitányaként vonul be a sporttörténelembe. Ladd szintén 5 évre kötelezte el magát, évi 4.5 millió dolláros fizetésért, marasztalása pedig sokat jelent a Jets számára, hiszen Ladd kétszeres Stanley-kupa győztes, és így a fiatalok számára rengeteg mindent taníthat a jövőben.

A Toronto is igen aktív volt a korlátozott szabadügynökeit illetően, Brian Burke menedzser Clarke MacArthurt és Tyler Bozakot is további két évre szerződtette. MacArthur az idei idényben 62 ponttal emelkedett ki a torontói csatárok közül, a következő két esztendőben összesen 6.5 millió dollár üti a markát, míg Bozakét 3 millió dollár.

A szerdai nap még egy érdekességet tartogatott: a St. Louis Blues bejelentette, hogy Jamie Langenbrunner és Jason Arnott a következő idényben náluk folytatják pályafutásukat. Mindkét csatár szabadügynök volt, és a szezon első felében mindketten az akkori ligautolsó New Jersey Devilst erősítették. A Blues drukkerek most imákat mormolhatnak, hogy a kedvenc csapatuk ne jusson hasonló sorsra a következő idényben.