DVSC-TEVA

Esélyesei vagyunk a bajnoki címnek - Simac

megosztom

A horvát játékos elmondta: amikor Kondás Elemér átvette a csapatot, a játékosokkal rögtön megtalálta a közös hangot.

Simac szerint nehéz lesz a Videotonnal harcolni

Dejan Simac lett a DVSC-szurkolók szerint az elmúlt szezon legjobbja. A középső védő azonban nem elégedett a csapat tavalyi teljesítményével, mivel bajnokságot szeretett volna nyerni.

- Nem tudom, mi nem működött, mi volt a baj, de az biztos, hogy amikor Kondás Elemér átvette a csapatot, a játékosokkal rögtön megtalálta a közös hangot. Személy szerint nekem nagyon tetszett, hogy odajött hozzám, beszélgetett velem és érzékeltette, bízik bennem és a játéktudásomban. Számított rám, és ettől kezdve a teljesítményem is egyre jobb lett. Azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, hogy nem csak motiváltabbak lettünk, hanem az önbizalmunk is nagyobb lett.

Simac nem tagadta, a nemzetközi szereplés miatt igazolt a Lokihoz, de nem gond, hogy a következő idényben ez kimarad az életéből.

- Nem tagadom, a nemzetközi szereplés miatt igazoltam Debrecenbe, ugyanakkor az elmúlt néhány hónapban sikerült teljesen beilleszkedtem, hozzászoktam az emberek mentalitásához, a játékosokhoz, felvettem a ritmust. Nagyon jól érzem magam, szeretek itt lenni, és nem okoz gondot, hogy idén csak a magyar mezőnyben kell futballoznom.

A horvát játékos a dvsc.hu-nak elmondta, hisz benne, hogy a Debrecen Kondás Elemérrel a bajnoki címért fog küzdeni a következő idényben.

- Tény, a Videotonnal nem lesz könnyű versenyben lenni, hiszen rengeteg pénzt ölnek a csapatba, ám nem kell megijedni tőle. A pénz nem minden, a sikerhez csak ez nem elég. Igaz, hogy a szezon nem úgy sikerült számunkra, ahogy szerettük volna, de úgy gondolom, eséllyel indulunk a bajnoki címért. A csapatszellemet kellene egy kicsit erősíteni, és ha mindannyian egy irányba megyünk, egy irányba toljuk a szekeret, akkor meglesz az eredménye.

megosztom