MOL Liga

A svéd Kjell G. Lindqvist lett a Miskolci Jegesmedvék vezetőedzője

A svéd szakember pályafutása során hat bajnoki aranyéremhez segítette aktuális csapatát.

Lindqvist számára a jól működő csapatjáték a legfontosabb - Fotó:boon.hu

Miután Bob Dever, a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának korábbi vezetőedzője személyes okok miatt nem kívánt új szerződést kötni, az egyesületnek új tréner után kellett néznie. Egri István elnök szerint kényszerűen kellett belevágni a keresésbe:
 

- Nagyon sajnáltuk, hogy Bob úgy döntött, nem folytatja a miskolci munkáját, pedig nagyon elégedettek voltunk vele. Elhatározását tiszteletben tartottuk, ám ez egyben azt is jelentette, hogy új vezetőedzőt kellett keresnünk. Nagyon sok edzőt ajánlottak figyelmembe más szakmabeliek, voltak önként jelentkezők is, így volt lehetőségünk válogatni. A jelöltek szakmai múltját alaposan átnéztük, igyekeztünk több forrásból is információkat szerezni. Végül Kjell G. Lindqvist svéd edző maradt a „kalapban”, akivel a múlt héten személyesen is tárgyaltunk itt Miskolcon. Megnézte a Jégcsarnokot, a kiszolgáló létesítményeket, hosszasan beszélgettünk a szakmai elképzeléseiről, a játékoskeretről, az esetleges igazolásokról. Mindezek végén – miután egyeztettem az elnökség tagjaival – egymás kezébe csaptunk. Bízom benne, hogy a több, mint 20 éves szakmai tapasztalatával eredményesen vezeti majd a Jegesmedvék csapatát - mondta a klub elnöke.

A svéd Kjell G. Lindqvist 45 éves, jégkorongedzőként immár 22 éve dolgozik. Pályafutása során hat bajnoki aranyéremhez segítette aktuális csapatát: többek között a svéd junior extraligában, illetve felnőtt harmadosztályban, a belga elsőosztályban, és az osztrák Nationalliga-ban (itt indul idén a Dunaújváros), ahol 2008-ban az EC Dornbirn-nal lett első.

- Számomra a jól működő csapatjáték a legfontosabb. Egyetlen játékos sem lehet fontosabb a csapatnál, csak akkor lehet sikert elérni, ha mindenki egyirányba húzza a szekeret. A 4 soros játékot tartom célravezetőnek, ez ad ugyanis módot arra, hogy kihasználjuk a csapatban rejlő lehetőségeket. Az edzéseim elég kemények, nagyon sok gyakorlással. Nem szeretem, ha a játékosok az edzés fele alatt csak körben állnak, anélkül, hogy bármit csinálnának. Úgy látom, hogy itt Miskolcon minden körülmény adott a megfelelő színvonalú munkához, hiszen a jégpálya, az öltözők, a kondicionáló terem és az egyéb lehetőségek kitűnőek. Őszintén megmondom, még Ausztriában is kevés az ilyen színvonalú jégcsarnok. Most a legfontosabb feladat a játékoskeret kialakítása, a számunkra legjobb légiósok megtalálása és szerződtetése. Bízom benne, hogy július végéig ezt végre tudjuk hajtani, hiszen augusztus 1-jén kezdjük a jeges edzéseket - mondta a svéd szakember a boon.hu-nak.