Forma-1

A cél, hogy megszerezzük az első idei győzelmünket - Massa

A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa szerint az idei világbajnokságot a címvédő Sebastian Vettel már csak elveszíteni tudja, de ettől függetlenül az olasz istállónál továbbra is a győzelemre törekszenek.

Massa szerint Vettel idén is világbajnok lesz

A Red Bull-os Sebastian Vettel idei szereplése valósággal sokkolja a Formula-1-es mezőnyt: a 24 éves német fiú az eddigi nyolc megrendezett futamból hatszor elsőként ért célba, de a "maradék" két versenyen is felállhatott a dobogó második fokára. A világbajnoki pontversenyben Vettel előnye ennek köszönhetően több, mint megnyugtató, a németek 24 éves világbajnoka 77 ponttal előzi meg a 2009-es vb-győztes angol Jenson Buttont valamint csapattársát, az ausztrál Mark Webbert. 

A konstruktőrök versenyében is természetesen a Red Bull áll az élen, megelőzve a McLarent-Mercedest valamint a Ferrarit. Az olasz istálló brazil pilótája, Felipe Massa a pontversenyben jelenleg a hatodik helyen áll, ám ennek ellenére bizakodó a folytatást illetően. 

"Sokat beszéltek arról, hogy a Ferrari már a szezon elején eljátszotta a bajnoki esélyeit. Azt nem tudom megmondani, hogy ez valóban így van-e, de minden versenyen ugyanúgy állunk rajthoz, és mindig a győzelemre törekszünk. A legfőbb célunk, hogy megszerezzük az első idei diadalt, utána pedig a következőt - fejtette ki Massa a Ferrrarinál megfogalmazódott célokat. Való igaz, az egyik legpatinánsabb csapat az idei szezonban eddig még képtelen volt futamot nyerni, ilyen csúfságot pedig nem engedhet meg magának a maranellói istálló. 

Massa ugyanakkor elismerte azt is, hogy Vettelt aligha taszíthatja le bárki is az első helyről. "Ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor tény, hogy Sebastiannak valami őrültséget kell elkövetnie ahhoz, hogy elveszítse a címet" - mondta a brazil pilóta.

Ha az idei pontversenybe érdemben nem is képes beleszólni a tűzpiros alakulat, a jövőt tekintve valóban fontosak lehetnek a folyamatos fejlesztések.

"Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a fejlesztések a 2012-es szezon szempontjából is hasznosak lesznek, ugyanis ezúttal nem lesznek jelentős szabályváltoztatások. Ez azt jelenti, hogy nem kell teljesen átépíteni a versenygépeket, így akinek az utolsó futamon jó autója lesz, előnyben lehet jövőre is" - fogalmazott a 30 éves versenyző.

A legközelebbi futamot a hétvégén rendezik az angliai Silverstone-ban.