Barcelona

Pedro új szerződést kapott, 150 millió a kivásárlási ára

A Barcelona 2016-ig meghosszabbította világbajnok csatára, Pedro szerződését, egyben 150 millió euróra emelte a támadó eddig sem alacsony - 90 millió eurós - kivásárlási árát.

Pedro eddigi szerződése 2015-ig szólt, azaz egy évvel hosszabbították meg, és valószínűleg nem csak a kivárlási ára, hanem a fizetése is növekedett. Az új kontraktust csütörökön írja majd alá a Barcelona klubházában.

Pedro, a Barcelona csatára örül csapata spanyol bajnoki címének 2011 májusában

A tenerifei születésű csatár még ifistaként, 2004-ben került a katalán együtteshez, amelynek felnőtt csapatában 2008-ban mutatkozott be. Josep Guardiola a 2009-10-es szezon óta számol vele stabil kezdőként, ezt az említett idényben 23 góllal hálálta meg. Teljesítményének köszönhetően a spanyol válogatottba is bekerült, és Dél-Afrikában világbajnoki címet szerzett.

A nemrég befejeződött szezonban sem esett vissza sokkal a teljesítménye, hiszen 22-szer talált az ellenfelek hálójába, többek között ő lőtte a Bajnokok Ligája döntőjének első gólját a Manchester United ellen.