Oktatás

Minden nap lesz testnevelésóra az általános iskolákban

  • MTI

Jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, s ennek megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni a kormány - jelentette be Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának keddi ülésén.

A sportvezető hozzátette: a kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről a megegyezés már megszületett Czene Attila sportért, illetve Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár között. Ennek értelmében a 2012/13-as tanévtől heti három délelőtti és két délutáni testnevelés órát tartanak majd a négy alsó osztályban, míg a felső tagozatban az első évben még csak az ötödikeseknél vezetnék be a mindennapos testnevelést.

"Remélem, a Parlament ősszel elfogadja a közoktatási törvényt, s ezzel az utolsó akadály is elhárul a megvalósítás elől" – hangsúlyozta Bardóczy Gábor.

A főosztályvezető szerint 335 olyan alap- és középfokú oktatási intézmény van jelenleg Magyarországon, amely nem rendelkezik sportinfrastruktúrával. Szalay Ferenc, a sport- és turizmusbizottság fideszes alelnöke pedig úgy látja, hogy még több, közel 400 tornaterem hiányzik.

"A feltételek javítása érdekében a sportért felelős államtitkárság négy régióban összesen nyolcmilliárd forint értékben ír ki hamarosan létesítményfejlesztési pályázatot. Emellett szeretnék köszönetet mondani a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárságának, hogy 1 milliárd 150 milliós pályázatának jóvoltából 150 iskolai és utánpótlás-sportlétesítmény, közte 50 tornaterem újulhat meg a következő fél évben" - jelentette be Bardóczy Gábor.

A kötelező testnevelés bevezetését pártállástól függetlenül minden képviselő üdvözölte, s többen hangsúlyozták, hogy a megfelelő létesítményi háttér mellett arra is oda kell figyelni, hogy képzett, motivált és nem utolsó sorban kreatív testnevelő tanárok foglalkozzanak a gyerekekkel, mert csak ők tudják megszerettetni a mozgást és a sportot a fiatalokkal. Ha ugyanis ez nem sikerül, akkor a megnövelt óraszám inkább elveszi a kedvét a gyerekeknek a mozgástól.

Bardóczy Gábor kiemelte: azért is fontos a mindennapos testnevelés ügye, mert egy közelmúltban készült kutatás szerint, ha tíz százalékkal sikerül növelni a lakosság aktivitását, akkor az több mint kilencmilliárd forint megtakarítást eredményez a táppénzkasszában.