NB I

Felújított stadionjában fogadhatja az ellenfeleket a Paks

  • MTI

A nyári szünetben a stadiont felújítják Pakson, így a labdarúgó NB I legutóbbi ezüstérmese, az MVM Paks csapata kicserélt gyepszőnyegen, s új székekkel felszerelt lelátó előtt játszhatja majd hazai meccseit a 2011/2012-es bajnoki idényben.

logoAz együttes idénynyitó sajtótájékoztatóján Balog Judit, a klub egyik ügyvezetője beszélt a stadionban elvégzett, s még zajló munkálatokról, melyek során a centerpálya teljes gyepszőnyegét már kicserélték, a főlelátóra új székeket szerelnek fel, így a csapat színéhez passzoló zöld és fehér ülőalkalmatosság várja majd a drukkereket a bajnoki rajton, a vendégszektor pedig 1100 fő befogadására lesz alkalmas az eddigi 650 helyett.

Az eseményen Kis Károly vezetőedző beszélt csapatáról, jelezte, játékosaival bizakodva várja a jövő hétvégi bajnoki rajtot, mert az elmúlt időszakban a tervezett munkát elvégezték, azt ugyanakkor hangsúlyozta: az eredmények adnak majd választ arra, hogy a felkészülés valóban sikeres volt-e. A múlt héten játszott történelmi Európa Liga-selejtezőről a szakember vegyes érzéseiről beszélt, mert ugyan örül az Andorrában kivívott idegenbeli 1-0-ás győzelemnek, ám a játékkal már közel sem volt elégedett. Ugyanakkor a győzelmet és a biztos továbbjutást elvárja tanítványaitól a csütörtöki, székesfehérvári mérkőzésen.

A bajnoki célkitűzések közül a legfontosabb az edző szerint, hogy játékban fejlődjön a csapat, ellenkező esetben csalódott lenne. Kiderült, a klubvezetés helyezésre vonatkozó célt nem nevezett meg, ám Kis Károly jelezte, a bajnokság mellett a Ligakupában és a Magyar Kupában is szeretnének maradandót alkotni.

"Tavaly utóbbi sorozatban kevésbé szerepeltünk jól, idén szeretnénk a lehető legtovább jutni az MK-ban" - mondta a szakvezető.

Éger László csapatkapitány egyik nagy álma megvalósulásának nevezte, hogy nevelő együttesével kiléphetett az európai kupaporondra. A 34 éves védő már rutinos kupaszereplőnek számít, hiszen korábban a Debrecennel még a Bajnokok Ligája-selejtezőjében is pályára léphetett - többek között az "Álmok színházának" nevezett manchesteri Old Trafford Stadionban is.

"Mindenki látja, hogy milyen magasra jutottunk. Nem lesz könnyű felülmúlni mindezt" - mondta Éger.  

Bödét választották a paksi szurkolók a tavalyi év legjobbjának A sajtótájékoztatón kihirdették a klub internetes oldalán rendezett szurkolói szavazás végeredményét, mely szerint Böde Dániel (a képen) volt az előző idényben a csapat legjobbja, s mellette Bartha László és Csernyánszki Norbert végzett még a képzeletbeli dobogón.

"Bárki megérdemelte volna, hiszen a csapatból többen is jó teljesítményt nyújtottak az előző szezonban" - mondta Böde Dániel, aki emlékplakettet vehetett át Haraszti Zsolt és Balog Judit ügyvezetőktől.

A Paks csütörtökön játssza az Európa Liga-selejtező visszavágóját az andorrai UE Santa Coloma ellen. A találkozó 20 órakor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban.