Felkészülés

A Duisburg hármat vágott a Honvédnak

Felkészülési találkozón háromgólos vereséget szenvedett a Budapest Honvéd csapata a német másodosztályban szereplő MSV Duisburg együttesétől.

Supka Attila alakulata a németországi Windischgarstenben csapott össze a Bundesliga 2. tavalyi kiírásában a nyolcadik helyén végző Duisburggal.

A magyar együttes hamar hátrányba került német ellenfelével szemben, a 7.percben Jula révén vezetést szerzett a Német Kupa döntőjébe jutó Duisburg. A félidő hajrájához közeledve növelni tudta előnyét a nyugat-német alakulat, pedig a mezőnyben ekkora egyenrangú partnere volt a Budapest Honvéd.

A második játékrészben Supka Attila négyet is cserélt, de szépíteni nem sikerült a piros-feketéknek. A vége előtt szűk negyedórával a duisburgiak harmadik találatukat is megszerezték, egyértelművé téve a két csapat közötti tudáskülönbséget.

Felkészülési találkozó
Windischgarsten
MSV Duisburg-Bp. Honvéd 3-0 (2-0)
Duisburg: Fromlowitz - Liatsikas, Bollmann, Karimov (Kern), Soares - Bajic, Giasula (Sukalo), Wolze, Tamic, Jula - Kastrati (Brosinski)
Honvéd: Kemenes - Kostolani (Hajdú), Lovric, Botis (Bjelkanovic), Novák - Abbas (Horváth A.), Akassou, Zelenka (Ivancsics), Csami (Németh N.) - Danilo, Délczeg
Gólszerzők: Jula 7', Hoffman 41', Brosinski 78'
Sárga lap: Németh 79'