Profi boksz

Haye szeretne visszavágni Klicskónak

A brit bunyós elmondása szerint a fizikai fájdalmaknál az érzelmi sebek sokkal mélyebbek, de biztos benne, hogy egy esetleges visszavágó máshogyan alakulna.

David Haye visszavágna a vereségért - Fotó: AFP

Az ukrán Vlagyimir Klicsko legyőzte a brit David Haye-t a hamburgi Imtech-Arenában tartott mérkőzésen, így az IBF, a WBO és az IBO nehézsúlyú világbajnoki címe mellé megszerezte a WBA bajnoki övét is. A vesztes brit bunyós a Sky Sportsnak nyilatkozott a vereség után.

„Ez sokkal jobban fáj az önbecsülésemnek, mint bármi más. Fizikai fájdalmat élsz át, de az érzelmi sebek sokkal mélyebbek. Mindenki tudja, hogy a csata előtt magamat adtam, nagy volt a szám. Úgy érzem cserben hagytam sok embert, köztük a családomat is."

Haye beszélt a törött lábujjáról is, ami elmondása szerint zavarta a mérkőzésen.

„Nem keresek mentségeket a csata végeredményére, ami azért alakult így, mert Klicsko többet ütött, mint én, és a pontozók ez alapján döntöttek. A sérülésem miatt nem tudtam a legjobb formámat hozni, nem tudtam gyorsabban mozogni a ringben.”

A brit ökölvívó azt is elmondta, szerinte a Klicsko-csapat eladta a lelkét, mivel korábban kijelentették, hogy ezekkel a feltételekkel sose fog megvalósulni a csata. A párharc megtörtént, ez pedig Haye szerint csak a pénz miatt történhetett. A Hayemaker már a mérkőzés előtt hangoztatta, hogy a 31. születésnapján szeretne visszavonulni.

„Tízéves korom óta ez a tervem, miután elmúltam 30 éves, szeretném befejezni. Ezt teljesen komolyan gondolom. De szeretném megkapni a lehetőséget újra Vlagyimir ellen, hogy a címeiért bokszolhassak, amiket egyébként megérdemelten visel. Mint kihívó, ismét megkaphatom az esélyt erre, és biztos vagyok benne, hogy az a mérkőzés egészen máshogyan alakulna.”