Vasas

Komjáti András nem számít Végh Zoltánra a kapuban

A kapuban Janjusevic lesz az elsőszámú jelölt, mögötte a vecsési Gyenes Dávid vagy az MTK-s Horváth András lesz a helyettese.

vasasAz Újpest 1-0-ra nyert a Vasas-Híd otthonában felkészülési mérkőzésen. A találkozó után Komjáti András értékelt az angyalföldiek honlapján.

- Az első félidőben némi mezőnyfölényt sikerült kiharcolni és néhány helyzetet is kihagytunk, a szünet után pedig a próbajátékosokra és a fiatalokra voltam kíváncsi, de nem okoztak sok örömet. Egy-két játékosunknak erősen el kell gondolkodnia azon, hogy a futball vajon az egyéni- vagy a csapatsportág kategóriába tartozik-e. Ha nem jönnek rá a helyes válaszra, akkor könnyen az NB III-ban kereshetik a megoldást.

A szakember szót ejtett a csapat játékoskeretéről is, úgy tűnik nem számít a kapuban a rutinos Végh Zoltánra.

- A kapuban Janjusevic ugyan ma sem tudta megmutatni valós tudását, de mindenképpen ő az elsőszámú jelölt ezen a poszton, mögötte a Vasas második számú kapusa ősszel, – hangsúlyozottan egyelőre – vagy a ma látott vecsési Gyenes Dávid vagy az MTK-s Horváth András lesz. Védősorunk stabilnak tűnik, ma Katona Máté kisebb sérülése miatt hiányzott. A középpályán egyelőre még keresem azt a négy játékost, aki majd meg tudja oldani a feladatokat, elől pedig feltétlenül szükségünk lenne egy erőteljes, fiatal, lendületes és gyors csatárra.