Wimbledon

Djokovics fantasztikus kezdés után nem hagyta, hogy Nadal felőrölje

A szerb Novák Djokovics nyerte a wimbledoni tenisztorna férfi egyes versenyét, miután négy szettben legyőzte a címvédő és első kiemelt spanyol Rafael Nadalt a vasárnapi döntőben. A mérkőzésen mindkét teniszező stabilan kezdett, majd Nadalt néhány apró hibája komoly hullámvölgybe taszította, és később már hiába küzdött, a szerb nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Novak Djokovics örül a Rafael Nadal elleni győzelmének a wimbledoni tenisztorna döntőjében 2011 júliusában

Novak Djokovics kezdte az adogatást, és bár az első pontot megnyerte, Nadal két remek tenyeressel jelezte, hogy ha már salakon és kemény pályán a korábbi hónapokban nem sikerült, füvön le akarja
győzni a leendő világelsőt. Ennek ellenére a szerb meg tudta nyerni a saját adogatását, és ezt az első szettben végig megtette. Ahogy 5-4-ig a spanyol is, aki addig 21-ből csak két első adogatást hibázott el, ennek megfelelően magabiztosabban nyerte a saját szerváit, mint ellenfele.

Komoly gondba azonban Djokovics sem került, hiszen egyikük sem jutott bréklabdáig. Aztán 5-4-nél Nadal megingott, több szervát is elrontott, majd a mérkőzés első bréklehetősége rögtön játszmalabdát is jelentett a szerbnek. A spanyol hibázott, kitütött egy tenyerest, és ezzel elbukta a szettet (6-4). A mindkettőjük elképesztően stabil adogatójátékát hozó első játszma tehát furcsa módon épp a spanyol hullámvölgyének köszönhetően dőlt el.

Novak Djokovics

Született: 1987. május 22., Belgrád
Lakhelye: Monte-Carlo
Testmagasság: 188 cm
Testsúly: 80 kg
Profinak állt: 2003-ban
Ütőfogása: jobbkezes, kétkezes fonák
Jelenlegi világranglista-helyezése egyesben: 2.
Legjobb világranglista-helyezése egyesben: 2. (2010. február 1-én)
Tornagyőzelmei egyesben: 26, ebből 3 Grand Slam (2008 Australian Open, 2011 Australian Open, 2011 Wimbledon)
A második szett a szerb dominanciáját hozta, nagy erőt merített abból, hogy előnyben van, rögtön elvette ellenfele adogatását, a sajátjait pedig magabiztosan hozta. Végig az alapvonal mögött tudta tartani Nadalt, aki sokszor csak a T-vonal környékéig tudta visszaütni a labdákat, nyesett fonákjaiból pedig rendre jól tudott előreindulni Djokovics, és szellemesen játszva, szép pontokkal operált. Nagy fölénnyel, 6-1-re meg is nyerte a szettet.

A címvédő tehát közel került a vereséghez, ideje volt, hogy mindent kiadjon magából. Kapott egy kis segítséget is a szerbtől, és a harmadik játszma elején gyorsan megszerezte az első brékelőnyét. Ettől Djokovics zavarodott meg, pontatlanná vált, 4-1-es állásnál újra elveszítette az adogatását, így ezúttal Nadal javára lett 6-1 a játszma vége, összesítésben pedig 2-1-re vezetett Djokovics.

A negyedik szett elején a szerb újra azonnal elvette a Roland Garros-győztes adogatását, de rögtön el is vesztette a sajátját. A folytatásban Nadal kockáztatott többet - Djokovics gyakorlatilag semmit -, de nem jött be neki. A spanyol újra elveszítette az adogatását, majd a saját szervájánál Djokovics koncentrált maradt, és hiába tette szorossá a címvédő a gémet, a szerb kihasználta első mérkőzéslabdáját. Ezzel pedig megnyerte harmadik Grand Slam-trófeáját, egyben első wimbledoni bajnoki címét.

Hiába tűnt tehát úgy, hogy a korábban gyenge erőnlétéről híres szerb ezúttal is bajba kerülhet egy hosszú mérkőzés végjátékában, nem hagyta, hogy spanyol ellenfele felőrölje. Djokovics sorozatban ötödször győzte le Nadalt, akinek lassan hasonló fóbiája alakulhat ki az újdonsült világelső ellen, mint amilyet Federer érezhet vele szemben.

Wimbledon
férfi egyes, döntő
Djokovics (szerb, 2.)-Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:1, 1:6, 6:3
Wimbledon
Novak Djokovics útja a bajnoki címig
1. forduló Jérémy Chardy (francia) 6:4, 6:1, 6:1
2. forduló Kevin Anderson (dél-afrikai) 6:3, 6:4, 6:2
3. forduló Markosz Bagdatisz (ciprusi, 32.) 6:4, 4:6, 6:3, 6:4
Nyolcaddöntő Michael Llodra (francia, 19.) 6:3, 6:3, 6:3
Negyeddöntő Bernard Tomic (ausztrál) 6:2, 3:6, 6:3, 7:5
Elődöntő Jo-Wilfried Tsonga (francia, 12.) 7:6 (7-4), 6:2, 6:7 (9-11), 6:3
Döntő Rafael Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:1, 1:6, 6:3
Wimbledon
férfi egyes döntők 2001 óta
2001 Ivanisevic (horvát)-Rafter (ausztrál) 6:3, 3:6, 6:3, 2:6, 9:7
2002 Hewitt (ausztrál)-Nalbandian (argentin) 6:1, 6:3, 6:2
2003 Federer (svájci)-Philippoussis (ausztrál) 7:6 (7-5), 6:2, 7:6 (7-3)
2004 Federer-Roddick (amerikai) 4:6, 7:5, 7:6 (7-3), 6:4
2005 Federer-Roddick 6:2, 7:6 (7-2), 6:4
2006 Federer-Nadal (spanyol) 6:0, 7:6 (7-5), 6:7 (2-7), 6:3
2007 Federer-Nadal 7:6 (9-7), 4:6, 7:6 (7-3), 2:6, 6:2
2008 Nadal-Federer 6:4, 6:4, 6:7 (5-7), 6:7 (8-10), 9:7
2009 Federer-Roddick 5:7, 7:6 (8-6), 7:6 (7-5), 3:6, 16:14
2010 Nadal-Berdych (cseh) 6:3, 7:5, 6:4
2011 Djokovics (szerb)-Nadal 6:4, 6:1, 1:6, 6:3