Wimbledon

Petra Kvitova első Grand Slam-trófeáját nyerte

  • VNA

A mindössze 21 esztendős Petra Kvitova sikerével ért véget az angol nyílt teniszbajnokság nő egyesének versenye, a cseh játékos a 2004-es bajnok Marija Sarapovát győzte le a döntőben.

Kvitova élete első GS-döntőjét trófeára váltotta

Fordulatos mérkőzést hozott az idei wimbledoni teniszbajnokság döntője, amelyen az élete első Grand Slam-döntőjében szereplő Petra Kvitova koncentrált jobban a döntő pillanatoknál. A 21 esztendős balkezes cseh játékos ugyan az első játékban még megilletődötten játszott, az akkor elbukott adogatását azonban rögtön visszavette. Sarapova már az elődöntőben is gyengén adogatott (13 kettős hiba a német Sabine Lisicki ellen), ez pedig a játszma elején is visszaköszönt, amikor 2-3-as állásnál és egyenlőnél két kettőshibát ütött egymás után. A tavaly már wimbledoni elődöntőt is vívó Kvitova ezt a brékelőnyt végig is vitte a szetten, így alig több mint 40 perc után 6-3-as előnybe került. Érdekesség, hogy az eddig remekül szereplő Sarapova számára ez volt az idei torna első elveszített játszmája.

A második szett elején ismét Kvitova brékelt hamar, ám 3-2-es vezetésénél és saját adogatásánál megremegett egy kicsit. Egyenlő állásnál ugyanis a hálótól egy méterre állva egy elronthatatlan ütést hibázott el, így Sarapova visszajött a mérkőzésbe. Az orosz játékos azonban ismét passzívan játszott a következő gémben, így Kvitova újfent brékelőnybe került. A háromszoros Grand Slam győztes orosz játékos nem tudta kihasználni ezt követően azt, hogy Kvitova élete nagy sikere előtt megremegett és sorozatos hibái miatt végül a cseh hölgy két szettben nyerte meg a mérkőzést. Kvitova a találkozó végén nullára nyerte meg az utolsó gémet, a legfontosabb pillanatban sem bizonytalanodott el.

A 21 esztendős Kvitova, aki tavaly elődöntős volt Londonban, pályafutása első Grand Slam-tornáján diadalmaskodott, 1 óra 25 perc alatt. Cseh játékos utoljára 1998-ban (Jana Novotna) győzött Grand Slam-tornán - ugyanitt, az All England Clubban. Balkezes női játékos ezt megelőzően utoljára 1990-ben nyert döntőt a sportág "szentélyében", 21 évvel ezelőtt a cseh származású, később amerikaivá lett Martina Navratilova győzött.

Angol nyílt teniszbajnokság
Női egyes, döntő:
Petra Kvitova (cseh, 8.) – Marija Sarapova (orosz, 5.) 6:3, 6:4