NHL

Őrület a szabadügynök-piacon

  • Molnár Dávid

Az előző évek szabadügynök névsoraihoz képest az idei jóval gyengébb volt, ez viszont nem riasztotta vissza az NHL-es csapatok vezetőit attól, hogy minél gyorsabban csapjanak le a gazdátlan játékosokra. Július első napján 70 játékos cserélt gazdát, illetve állapodott meg eddigi kenyéradójánál, ami jelzi, hogy igen aktív volt az első nap, annak ellenére, hogy a nagyobb nevek – főleg a védők közül – már megállapodtak a piac megnyitása előtt.

A nap James Wisniewski leigazolásával kezdődött. A Columbus Blue Jackets az előző nap folyamán tett szert a játékjogára, és sikerült gyorsan nyélbe ütni az üzletet a védővel, aki hat évre szerződött Ohióba, évi 5.5 millió dollárért. Ezzel elmondható, hogy a Columbus vezetői minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy megerősítsék csapatukat és ismét a rájátszásba kerüljenek 2009 után. Rick Nash mellett most már van egy másik sztárcsatáruk Jeff Carter személyében, valamint a Rostislav Klesla – Wisniewski bekk duóra is oda kell figyelni a Columbus kék vonalán, hiszen mindketten klasszis védőnek számítanak.

Mint arról már beszámoltunk korábbi cikkünkben, a szabadügynök-piac megnyitását követően a csehek legendája, Jaromir Jagr is visszatért, aki a Pittsburgh drukkerek ellenszenvét kiváltva végül a Philadelphia Flyershez igazolt egy évre. A Pittsburgh drukkerek számára nem ez volt az egyetlen arcon csapás a pénteki napon, hiszen a 2009-es kupagyőzelem hőse, Max Talbot is az ősriválishoz írt alá, öt évre, 1.8 millió dollárért évente. Még az átigazolást is le tudták volna nyelni, ha Talbot nem nyilatkozik úgy, hogy "a Flyersnek van a legnagyobb esélye a kupára".

Jaromir Jagr is visszatért, a Pittsburgh drukkerek ellenszenvét kiváltva a Philadelphia Flyershez igazolt egy évre

A Florida igen aktív volt az első napon, ami nem véletlen, hiszen el kell érniük a fizetési sapka minimumát, 48 millió dollárt. Ennek megfelelően jórészt túlfizetve, de hasznos tagokra tettek szert: Scottie Upshallt 4 évre, az egykori liga MVP Jose Theodore kapust két esztendőre, míg Ed Jovanovskit szintén 4 évre csalogatta a klubhoz Dave Tallon általános menedzser. Ezek mellett cserélni sem volt rest, és két draftjogért megszerezte Philadelphiából Kris Versteeget, aki 2010-ben kupagyőztes volt a Chicago színeiben.

A Colorado is igyekezett csere, illetve szabadügynökök útján erősödni, mindamellett hogy nekik is el kell érni a fizetési minimumot. A Washington Capitalsból megszerezték Semion Varlamovot egy első, illetve egy második körös draftjogért cserébe, illetve a kapusfrontot erősítendő megállapodtak még Jean-Sebastien Giguere-rel is, aki a 2003-as rájátszás legértékesebb játékosa volt.

Az első nap tehát nem várt aktivitást hozott, a második nap már kevesebb aláírásra lehet számítani, de ha minden igaz, a legnagyobb név, Brad Richards a szombati nap folyamán el fog kelni, így idén nem kapunk olyan drámát, mint tavaly Ilja Kovalcsuk szerződtetése eredményezett, mely több hónapon keresztül húzódott.

A július 1-én aláíró játékosok:
Név Poszt Csapat Új csapat Év Évi fizetés
Patrick Eaves csatár Detroit Detroit 3 $1.2 millió
Josh Harding kapus Minnesota Minnesota 1 $750 ezer
Sami Salo védő Vancouver Vancouver 1 $2 millió
James Wisniewski védő Columbus Columbus 6 $5.5 millió
Chris Higgins csatár Vancouver Vancouver 2 $1.9 millió
Tyler Kennedy csatár Pittsburgh Pittsburgh 2 $2 millió
Drew Miller csatár Detroit Detroit 2 $825 ezer
Cody McCormick csatár Buffalo Buffalo 3 $1.2 millió
Andy Greene védő New Jersey New Jersey 4 $3 millió
Mathieu Garon kapus Columbus Tampa Bay 2 $1.3 millió
Jamal Mayers csatár San Jose Chicago 1 $550 ezer
Ben Eager csatár San Jose Edmonton 3 $1.1 millió
Jose Theodore kapus Minnesota Florida 2 $1.5 millió
Adam Pardy csatár Calgary Dallas 2 $2 millió
Sean O’Donnell védő Philadelphia Chicago 1 $850 ezer
Jeff Halpern csatár Montreal Washington 1 $825 ezer
Radek Dvorak csatár Winnipeg Dallas 1 $1.5 millió
Scottie Upshall csatár Columbus Florida 4 $3.5 millió
Mike Smith kapus Tampa Bay Phoenix 2 $2 millió
Raffi Torres csatár Vancouver Phoenix 2 $1.75 millió
Mark Mancari csatár Buffalo Vancouver 1 $525 ezer
Jaromir Jagr csatár KHL Philadelphia 1 $3.3 millió
Boyd Gordon csatár Washington Phoenix 2 $1.325 millió
Tim Brent csatár Toronto Carolina 2 $750 ezer
Matt D’Agostini csatár St. Louis St. Louis 2 $1.15 millió
Ed Jovanovski védő Phoenix Florida 4 $4.125 millió
Vernon Fiddler csatár Phoenix Dallas 3 $1.8 millió
Andreas Lilja védő Anaheim Philadelphia 1 nincs adat
Andrew Brunette csatár Minnesota Chicago 1 $2 millió
Jan Hejda védő Columbus Colorado 4 $3.25 millió
Marcel Goc csatár Nashville Florida 3 $1.7 millió
Radim Vrbata csatár Phoenix Phoenix 3 $3 millió
Maxime Talbot csatár Pittsburgh Philadelphia 5 $1.8 millió
Derek Meech védő Detroit Winnipeg 1 $700 ezer
Brian Boucher kapus Philadelphia Carolina 2 $950 ezer
Peter Budaj kapus Colorado Montreal 2 $1.15 millió
Jiri Tlusty csatár Carolina Carolina 1 $525 ezer
Michael Rupp csatár Pittsburgh NY Rangers 3 $1.5 millió
Mike Commodore védő Columbus Detroit 1 $1 millió
Steve Sullivan csatár Nashville Pittsburgh 1 $1.5 millió
Marty Reasoner csatár Florida NY Islanders 2 $1.35 millió
Joel Ward csatár Nashville Washington 4 $3 millió
Roman Hamrlik védő Montreal Washington 2 $3.5 millió
Erik Cole csatár Carolina Montreal 4 $4.5 millió
Darcy Hordichuk csatár Florida Edmonton 1 $800 ezer
Cam Barker védő Minnesota Edmonton 1 $2.25 millió
Alex Auld kapus Montreal Ottawa 1 $1 millió
Johan Hedberg kapus New Jersey New Jersey 1 n.a.
Michael Ryder csatár Boston Dallas 2 $3.5 millió
Benoit Pouliot csatár Montreal Boston 1 $1.1 millió
Ville Leino csatár Philadelphia Buffalo 6 $4.5 millió
Marco Sturm csatár Washington Vancouver 1 $2.25 millió
Alexei Ponikarovsky csatár Los Angeles Carolina 1 $1.5 millió
Sheldon Souray védő Edmonton Dallas 1 $1.65 millió
Jim Vandermeer védő Edmonton San Jose 1 $1 millió
Tomas Fleischmann csatár Colorado Florida 4 $4.5 millió
Curtis Sanford kapus Montreal Columbus 1 $600 ezer
Eric Belanger csatár Phoenix Edmonton 3 $1.75 millió
Chuck Kobasew csatár Minnesota Colorado 2 $1.25 millió
Francis Lessard csatár Ottawa Ottawa 1 n.a.
Jean-Sebastien Giguere kapus Toronto Colorado 2 $1.25 millió
Brian Elliott kapus Colorado St. Louis 2 $600 ezer
Ryan Potulny csatár Ottawa Washington n.a. n.a.
Corey Potter védő Pittsburgh Edmonton 1 n.a.
Dan Carcillo csatár Philadelphia Chicago 1 $775 ezer
Tanner Glass csatár Vancouver Winnipeg 1 $750 ezer
Andrew Ebbett csatár Phoenix Vancouver 1 $525 ezer
Michal Handzus csatár Los Angeles San Jose 2 $2.5 millió
Sean Bergenheim csatár Tampa Bay Florida 4 $2.75 millió
Ruslan Fedotenko csatár NY Rangers NY Rangers 1 $1.4