Magaslabda

Nem rendelkezünk nemzetközi szinten is extraképességű labdarúgóval - Késedi Gábor

megosztom

Késedi Gábor, a Vasas Akadémia szakmai koordinátora a hatharom.hu-nak beszélt a magyar utánpótlás helyzetéről, viszonyairól és a követendő példákról is.

Az angyalföldi klub utánpótlás akadémiájáról ugyan kevesebbet lehet hallani vagy olvasni a médiában, de a piros-kékeknél komoly figyelmet szentelnek a fiatalkorú játékosok szakmai képzésére. Késedi Gábor, a Vasas akadémiájának szakmai koordinátora szerint ez elsősorban azért van így, mert ők eddig a "kisebb" korosztályoknál értek el kimagasló eredményeket.

"Az utóbbi években a Vasas akadémiát az U15 alatti szekcióval azonosították, de jelen pillanatban az akadémiai rendszer lényege, az országon belül a hangsúly az U15 feletti korosztályokra van helyezve. Ezzel a dologgal 2011 április-májusában kezdtünk el szakítani, ez egyben azt is jelenti, hogy az új tulajdonosok és a régiek hathatós segítségével egy egységes szakmai programot tudunk majd kialakítani...Amilyen eredményeket elértek U15 alatti csapataink, több, mint valószínű, hogy pár év múlva hasonló eredményeket érhetnek el az U15 feletti szekcióban is."

Ha már eredmények... Számos szakember egybehangzó véleménye szerint az eredménycentrikusság a fiatal korosztályokban rossz hatással lehet a labdarúgókra, a tizenéves fiatalokra. Késedi Gábor szerint a magyarországi helyzet ebből a szempontból igen aggasztó.

"Teljesen eldeformálódott társadalamilag ez a dolog. A magyar futballközegben elkezdődött egy végtelenül erős versenyfutás a különböző klubok között, így az eredmény az maximálisan előtérbe került. Az egy óriási áltatás, hogy jelen pillanatban az ország tele van tehetséges labdarúgókkal. Véleményem szerint ez abszolút nincsen így. El kell menni külföldre, körbe kell nézni az ottani korosztályos csapatoknál: teljesen világosan lehet látni, hogy nem állunk túlságosan jól. Hollandia, Németország, Horvátoszág, a csehek, a szerbek telistele vannak olyan képességű labdarúgókkal, mint a mi jákosaink. Nem rendelkezünk nemzetközi szinten extraképességú labdarúgóval, ennek köszönhetően azért a néhány tehetséges labdarúgóért ádáz küzdelem zajlik. Ennek nem is lehet más a következménye, mint az, hogy az eredmény alapján kezdik megítéli a klubok nevelési munkáját, képzési rendszerét."

A Vasas U15-os csapata
De akkor vajon mi lehet a jó megoldás, hogyan lehetne ebből helyzetbeől kiutat találni? A Vasas utánpótlás akadémiájának szakmai koordinátora szerint külföldi példákat kell szem előtt tartanunk.

"Németországban vagy Svájcban teljesen máshogy működik ez az egész, nem is foglalkoznak az eredménnyel. A legfontosabb pontja az ő rendszerüknek, hogy hány játékost adnak el esetleg külföldi egyesületekbe, és mennyi játékos kerül fel a felnőttcsapatok rendszerébe."

A szakember a Magaslabda adásában beszélt az eltűnt magyar stílusról is, szerinte a magyar utánpótlásképzésben helyet kell, hogy kapjanak a magyar labdarúgás különös védjegyei is.

"A stílusnál fontosabb nincsen. A magyar utánpótláscsapatoknak nincsen igazából kialakult stílusrendszere, csak játékrendszerekről beszélünk, de magáról a stílusról nem. Sokan kinevetik az embert érte, de szerintem van magyaros stílus, kéne, hogy egy ilyen stílusjegyet kialakítsunk saját magunknak. Nem feltétlen szükséges, hogy csakis kizárólag minket jellemezzen, de azt gondolom egyedi jegyeket be lehet rakni. Nem szégyen másoktól átvenni rendszereket, majd azután azokat alkalmazni és használni."

Ennek egyik legszembetűnőbb példája Svájc lehet: a helvétek külföldi országokról mintázták saját utánpótlás képzésüket, és mára a világ egyik legmagasabb színvonalú rendszerét mondhatják magukénak.

"Csak át kell menni Svájcba, ők ugyanezt csinálták, egy az egyben átvették az egész rendszert a spanyoloktól, és sikeresen alkalmazzák. Meg kell nézni az utánpótlás csapataik hogy néznek ki, meg kell nézni, hogy a különböző Európa- és világbajnokságokon hogyan szerepelnek - félelmetes. És semmi másnak, csakis az egységes rendszernek köszönhetik ezt a dolgot. "

Késedi Gábor szerint azonban ez nálunk Magyarországon a jelenlegi viszonyok között szinte megvalósíthatatlan.

"Jelen pillanatban olyan kicsinyes játszmák zajlanak néhány vezető egyesület között, hogy én nem tudom elképzelni, hogy ez pozitív irányba forduljon át, és most hirtelen egymásra találjunk. De azt sem, hogy akár szövetségi szinten megpróbáljunk kitalálni egy közös és egy teljesen egységes stílust."

A teljes interjút alább hallgathatjátok meg, amelyben Késedi Gábor beszél még a magyar akadémiai rendszerről, a széthúzásról és a néha megmosolyogtató viszonyokról is.


megosztom