Budapest Grand Prix

Hatan is neveztek a TOP50-ből a Római parti női teniszversenyre

Szombaton kezdetét veszi a 16. POLI-FARBE Budapest Grand Prix női teniszverseny, ahol a torna hivatalos honlapja szerint részt vesz számos TOP100-as játékos is.

A tavalyi döntő: Szávay Ágnes Patty Schnyder ellen
A 220 ezer dollár összdíjazású viadalon az egyéni versenyszámban 32-en indulhatnak: a verseny hivatalos honlapjának nevezési listája alapján több "jól csengő" név is a magyar fővárosba látogat.

A legelőkelőbb helyen rangsorolt teniszezője a tornának az olasz Roberta Vinci lesz, aki pályafutása során már öt tornagyőzelmet is magáénak tudhat. A világranglistán a 28 éves olasz hölgy a 29. helyet foglalja el, legutóbb Wimbledonban a harmadik körig jutott, ahol a cseh Kvitová jelentette számára a végállomást.

A nevezők listáján tovább haladva további öt TOP50-es játékost is találhatunk: a cseh Klara Zakopalova (35.), a bolgár Tsvetana Pironkova (33.), az olasz Sara Errani (34.) a spanyol Media Garrigues (43.) valamint a szintén cseh Lucie Hradecka (41.) nevezése is a verseny rangját növeli.

A fent említett versenyzők mellett még kilenc TOP100-as játékos is elindul a budapesti nemzetközi teniszversenyen. Természetesen a magyar versenyzők sem hiányozhatnak majd a Római partról, bár a címvédő Szávay Ágnes gerincsérülése miatt idén biztosan nem ragad ütőt.

A vörös salakos megmérettetés első helyezettje a 37 ezer dollár mellé 280 ranglista pontot is kap, de a fináléban alulmaradó versenyző is 200 ponntal lesz gazdagabb.

A verseny selejtezői már július 2-án szombaton elkezdődnek, a főtábla mérkőzései pedig július 4-től lesznek megtartva.