Európa Liga

Ferencváros - Ulisses 3-0 - VÉGE

Több, mint hat év után ismét a nemzetközi porondon szerepel a Ferencváros labdarúgó csapata. A zöld-fehérek az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában az örmény Ulisses FC alakulatát fogadják az Üllői úton - kövesse figyelemmel a mérkőzés eseményeit ÉLŐ szöveges tudósításunk segítségével!

Íme a két együttes kezdőcsapata.

FTC: Ranilovic – Fülöp, Grúz, Otten, Junior – Maróti – Jovanovics, Józsi, Andrezinho – Abdi, Oláh.

Ulisses: Malkov - Ugrekhelidze, Hakhanzaryan, Krasovski, Andrikyan - Grigoryan, Bareghamyan, GrigorYan, Adamyan - Tseke, Zokov

A ferencvárosi szurkolók egy "Minden most kezdődik el.." feliratú drapériával készültek az idény első tétmérkőzésére az Üllői úton.

Kevesen vagyunk, egyelőre 4000 nézőnél nincs több a stadionban.

Érdekesség, hogy Prukner László két rutinos védőjét, Csizmadia Csabát és Balog Zoltánt is a kispadon hagyta. A csapatok a Fradi-indulóra vonultak ki a gyepre.

A fehérben játszó vendég csapat végezhette el a kezdőrúgást, a hazaiak tiszta zöld mezben léptek pályára. Az első percekben a Fradi tűnik kezdeményezőbbnek, a 2. percben Maróti beadása után az első szögletetet a magyar csapat végezheti el.    

Az első helyzetre a 11. percig kell várni: Józsi félpályáról beadott szabdrúgását kiöklözte az örmények kapusa, a labda az újonnan igazolt holland Rotten elé került, de a védő elöl tisztáztak az örmény hátvédek.

Nem sokkal később, a 14. percben Oláh kereste fejjel Abdit, de előle is felszabadított a vendégvédő. A Fradi szemmel láthatóan ideges.

A 22. percben ismét Józsi végezhet el szabadrúgást. A középpályás 22 méterről centiméterekkel tekert a kapu jobb oldala mellé.

A 23. percben már a hazaiak kapusának (is) akadt dolga, de Ranilivoc gond nélkül fogta az örmény probálkozást.Még ugyanebben a minutumban Oláh passzolt Abdihoz egy kontratámadás során, de Abdi erőtlen lövését biztosan fogta Malkov kapus.

A mezőnyben nagy csata dúl, az örmények kemény, néha durva belépőkkel "aprítják" a Fradi játékosokat.

A 27. percben a vendégek szöglete veszélyesen tekeredett a Fradi kapujának elébe, de végül nem lett belöle baj - a kipattanót Ranilovic könnyű szerrel hárította.

A 28. percben a brazil Andrezinhót buktatták a 16-oson belül, de a bíró tizenegyes helyett szögletet mutatott - a kilátogató ferencvárosi szurkolók legnagyobb felháborodására.  

GÓL! Fél órányi játék után, a 31. percben vezetést szerzett a Ferencváros! Józsi úgy 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, a beívelésre felugró játékosok közül Ahnazarjan csúsztatott 9 méterről saját kapujába (1-0).

GÓL! Még szinte fel sem ocsúdtak az örmények, jött a második Fradi-gól! A 33. percben egy hazai szöglet után Malkov kapus kezéből kiesett a labda, pont a holland Otten elé, akinek közelről már nem volt nehéz dolga. (2-0).

A Feyenoordot is megjárt hátvéd remekül mutakozik be új csapatában, hiszen amellett, hogy gólt szerzett, a mezőnyben is jó teljesítményt nyújt.  

A 39. percben a brazil Juniort buktatta Bareghamyan, ami miatt a szlovén játékvezető felmutatta neki a sárga lapot. Kis híján megszerzte harmadik gólját is Prukner László együttese: Józsi beívelése után Malkov kapus öklözését Oláh kapásból az oldalhálóba lőtte. Úgy tűnik, hogy a pontrúgásoknál az Ulisses védeleme könnyen zavarba hozható.

A 45. percben óriási gólszerzési lehetőség adódott a vendégek előtt: egy beívelés után a hazai 16-oson belül Otten szabálytalankodott, a játékvezető  tizenegyest ítélt a vendégek javára. A büntetőt Adamyan végezte el, azonban Ranilovic kapus remek mozdulattal kivédte a próbálkozást.  

Vége az első félidőnek. Az első 45 perc alapján kijelenthető, hogy a magyar csapat jobb ellenfelénél, a zöld-fehérek összes beívelése veszélyt hordoz magában. A ferencvárosi játékosok közül Otten és Józsi játéka emelhető ki.

Elkeződik a második játékrész. A Ferenváros vezetheti az első támadást.

A 47.percben a Ferencváros végezhetett el szögletet, de Grúz kézzel ért a labdába - a bíró szabadrúgást ítélt kifelé.

Az 50. percben cserélnek a vendégek: a 91-es számú Tseke helyett Sahakyan lépett pályára.

Az 53.percben a remekül játszó Józsi 20 méterről egy kipattanót küldött kapura, de a vendégek portása egy vetődés után hárította a középpályás próbálkozását.

Liban Abdi futott el a bal oldalon, beadása megpattant egy védőn, a kapus vetődve tudott menteni az érkező oláh elől.

Az 55.percben egy újabb örmény kapuralövést jegyezhetünk fel: Grigoryan futott el a bal oldalon, éles szögböl leadott lövése azonban az oldalhálóban kötött ki. A momentum után a játékos lecserélték, helyette Jikia került a pályára.

A mérkőzésre körülbelül 6000 néző látogatott ki, pontos adat egyenlőre még nincsen.

Józsit az 56.percben Abdi ugratta ki, de hosszan tolta meg a labdát, így Malkov kapus az utolsó pillanatban menteni tudott. A két játékos ugyan összecsúszott, de szabálytalanság és sérülés nem történt.

Ezekben a pillanatokban a Ferencváros jól futballozik, szemmel láthatóan elszeretnék döntenti a továbbjutás kérdését már az első mérkőzésen.

Újabb "újoncot" avatnak az Üllői úton: a brazil Félix lehetőséget kap Prukner László vezetőedzőtől, a 62.percben Oláh Lórántot váltja.A kaposvárról érkező támadó nem tudott maradandót alkotni, de teljesítménye elfogadhatónak mondható.

Szépen tartja a labdát a Fradi, a labdajáratást a zöld-fehér publikum "ollézással" köszönti.

A nemrég beállt Félix máris észrevétette magát: a 66.percben látványosan lefutotta védőjét majd kissé kisodródott helyzetből vette célba Malkov kapuját - az orosz portás ha nehezen is, de hárítani tudott.

GÓL! A 69.percben Liban Abdi remekül ugratta ki a nagyon agilisnak tűnő Félixet, aki a labdát egyedül vezette a kapusra. A ajtó-ablak helyzetben a dél-amerikai légiós nem hibázott, magabiztosan a kapus mellett a hálóba gurított (3-0).

Ennél szebb bemutatkozást aligha lehetne elképzelni. A brazil csatár beállása után azonnal helyzetekbe tudott kerülni, második lehetőségét pedig ki is használta - ha így folytatja, nagy kedvenc lehet az Üllői úton.

A 73.percben cserél a Ferencváros: Fülöp Noel helyett Balog Zoltán a pályán.

A 74.percben kishíján Félix visszadta a gólpasszt Abdinak, de a jobb oldali beadásáról a játékostársa lekésett.Nem sokkal később újra a brazil lőhetett, de próbálkozását fogta a kapus.

Csere a vendégeknél is: Zokou helyett Nranyan 75. percben lépett pályára.

Prukner László a 77.percben a remek napot kifogó Józsi György helyére Csizmadia Csabát küldi be a pályára. A biztos előny tudatában a tréner a védelem megerősítését látja fontosnak.

Ritka vendég lehetőségek egyike: a csereként beállt Jikia a 79.percben 20 méterről vette célba Ranilovic kapuját, de lövése nem találja el azt.

A 81.percben Abdi egy nagy szóló után sokadszor akad fenn az utolsó védőn, a csatár magát hibáztatja, Prukner László a kispadról biztatja játékosát.

Csizmadia beállásával Otten fellépett a négy védő elé, a holland amolyan szűrő-osztogató szerepkörben folytatja a játékot.

Továbbra is a hazaiak uralják a játékot, a 87.percben a brazil Andrezinho bal oldali lövését hárítja a vendégek hálóőre.

A negyedik játékvezető felmutatja az táblát, a hosszabbítás 3 perc lesz. A ferencvárosi közönség nem elégszik meg a három góllal, hangosan zúg a "még,még,még, ennyi nem elég" rigmus.

Az mérkőzés utolsó momentumaként a vendégek rúghattak szögletet, de ez nem okozott veszélyt a magyar csapat számára.

Vége a mérkőzésnek!

Összességében a Ferencváros teljesen megérdemelten nyert három góllal gyengébb képességű ellenfelével szemben. Az eredmény és a mutatott játék alapján a visszavágó nagy valószínűséggel csak formalitás lesz.