Európa Liga

Abdi nem értette Prukner szavait, így védhette a büntetőt Ranilovic

megosztom

A zöld-fehérek szakmai igazgatója azt üzente be a pályára, hogy Ranilovic jobbra vetődjön a büntetőnél, de Abdi úgy értelmezte, hogy az ellenfél a jobb keze felé rúgja majd a labdát.

Prukner szavait nem értette Abdi

A Ferencváros 3-0-ra vert az Európa Liga selejtező első fordulójában az örmény Ulisses csapatát. Prukner László értehetően elégedett volt játékosai teljesítményével, sőt azt is elárulta, a tizenegyesnél a szerencse is melletük állt.

"Örülök, hogy a csapat az első nemzetközi megmérettetésén meg tudta szerezni a győzelmet. Nem kezdtük jól a meccset, mindenki feszült volt egy picit, de a vezető gól megnyugtatta a csapatot. Bár jobban játszottunk, de a meccs fordulópontja az volt, amikor Ranilovic hárította a büntetőt. Onnantól kezdve meg volt az a plusz bennünk, ami egyértelművé tette a sikerünket. Azt üzentem be a pályára, hogy jobbra vetődjön, lehet, Abdi úgy értelmezte, hogy az ellenfél rúgja majd a jobb keze felé" - mondta a sajtótájékoztatón a zöld-fehérek szakmai igazgatója.

megosztom