Forma-1

A McLaren főnöke szerint két futamot kellene rendezni Amerikában

megosztom

Martin Whitmarsh, a Forma-1-es McLaren istálló csapatvezetője szerint a Száguldó Cirkusznak érdeke, hogy meghódítsa az amerikai piacot, és ehhez komolyabb erőfeszítések szükségesek, mint amiket a korábbi években tettek.

A szakember, aki a csapatok szövetségének, a FOTA-nak is az elnöke, ennek a szervezetnek a szurkolók számára rendezett fórumán beszélt arról, hogy a Forma-1-nek küzdenie kellene az USA-ért.

"Amerikának nincs ránk szüksége, de nekünk meg kell hódítanunk. A múltban nem tettünk ezért eleget, pedig oda kell mennünk, akár kétszer is egy évben" - mondta. "Rendes marketingtervet kell kidolgoznunk, és fel kell keltenünk az amerikaiak érdeklődését. Nem ugorhatunk be egy versenyre, hogy aztán eljöjjünk, ennél többre van szükség."

Martin Whitmarsh a Forma-1 sajtótájékoztatóján 2011-ben

Whitmarsh szerint sportmarketing szempontjából a két partvidék a legígéretesebb terület az Egyesült Államokban, de bízik abban, hogy a 2012-től a texasi Austinban megrendezésre kerülő futam is sikeres lesz.

"Texasszal már megegyeztünk, és remélem, hogy sikeres versenyeket tudunk ott rendezni, de a természetes helyünk a keleti vagy a nyugati partvidék kellene, hogy legyen. Ott vannak igazán jó lehetőségek, amiket kihasználhatnánk. Szerintem két nagydíjat kellene rendeznünk, mivel az amerikai elég nagy és erős piac ahhoz, hogy ott legyünk. Long Beach és New York környéke lehetnének azok a helyek, ahol igazán komoly érdeklődést kelthetnénk a Forma-1 iránt" - vélekedett a csapatvezető.

Azt is elmondta, hogy szerinte összeségében is komolyabb marketingre van szüksége a Száguldó Cirkusznak, mint korábban: "A Forma-1-nek korábban nem kellett árulnia magát, a szurkolók anélkül is jöttek. Azonban el kell fogadnunk, hogy most már túl nagy a konkurencia a szórakoztatóiparban, amelynek a részei vagyunk. Jobban kell teljesítenünk. Jelen kell lennünk a rajongók között, be kell mutatnunk és reklámoznunk kell a sportágunkat."

megosztom