Wimbledon

Tsonga 0:2-ról győzte le Federert, bejutott az elődöntőbe

A fináléba jutásért Djokoviccsal csap össze

A negyeddöntőben Jo-Wilfried Tsonga 0:2-ről fordítva legyőzte a korábbi hatszoros wimbledoni győztes svájci Roger Federert, és ezzel bejutott a londoni Grand Slam-torna elődöntőjébe.

Tsonga szenzációs győzelmet aratott
Pedig a mérkőzés a francia számára igen nehézkesen indult, rögtön az első szervagémjét elvesztette. Federernek ennyi elég is ahhoz, hogy füvön megnyerjen egy játszmát (6:3) - így alig 27 perc után már a svájcinál volt az előny.

A folytatásban is Federer dominált, igaz, Tsonga egyre magabiztosabban hozta saját adogatójátékait. Mivel fogadóként nem sok "babér" termett a játékosoknak, következhetett a rövidítés, ahol azonban az első öt pontot egyaránt a svájci nyerte meg - eldöntve ezzel a második szett sorsát (7:6).

Federer 2:0-ás szettelőnyénél kevesen fogadtak volna arra, hogy nem a svájci jut be az elődöntőbe, pedig így történt...

Tsonga nem adta fel a küzdelmet, egyre bátrabban teniszezett, míg Federer közömbös mozdulatokkal próbált túlleni a találkozón. A 12. helyen kiemelt francia, miután 6:4-re megnyerte a harmadik szettet, rögtön a negyedik elején brékelőnybe került, és remek adogatásainak köszönhetően szintén 6:4-gyel kiegyenlített. A mindent eldöntő ötödik játszmában egyetlen bréklehetőség adódott, azt Tsonga ki is használta, és nagyon taktikus játékkal az előnyt végig is vitte a szett befejezéséig (6:4). Beszédes adat, hogy Federernek a három elveszített játszma során egyetlen egy fogadóelőnye sem volt (!), így gyakorlatilag "simán" esett el a további küzdelmektől.

A 16-szoros Grand Slam-győztes svájci a tavalyi évben is a verseny ezen szakaszában esett ki - akkor a cseh Berdych búcsúztatta - tehát akárcsak akkor, ezúttal sincs ott a legjobb versenyzők között.

Tsonga a 2008-as Austral Open elődöntőben aratott győzelme után újra GS-viadalon fektette két vállra Federert - az elődöntőben majd a szerb Novak Djokoviccsal mérkőzhet meg.

Wimbledon, negyeddöntő
Férfi egyes
Tsonga (francia, 12.) - Federer (svájci, 3.) 3:6 6:7 6:4 6:4 6:4