Öttusa

Amélie Cazé nélkül rendezik a VK-döntőt

  • VNA

Nem lesz ott a júliusi Világkupa döntőn a női öttusa utóbbi éveinek egyeduralkodója, a francia Amélie Cazé.

Sérülés miatt visszalépett a Világkupa sorozat döntőjétől a háromszoros világbajnok Amélie Cazé. A francia öttusázó esélyesként várhatta volna a július második hétvégéjén Londonban sorra kerülő versenyt, amelyen mégsem vehet részt. „Amélie nagyon csalódott, hogy nem lehet ott a versenyen, de sajnos még nem teljesen egészséges. A következő célunk nem lehet más, mint a július végi Európa-bajnokság, ahol szeretné megvédeni címét.” – mondta Cazé edzője, Christian Roudaut.

Az idén eddig parádés formában versenyző Cazé kiesése azt jelenti, hogy megnyílhat a többiek számára is az út a Világkupa döntő megnyerése felé. A győzelem nem csak önmagában fontos, hanem azért is, mert az első helyezett már olimpiai kvótát szerez. Az esélyes így a német olimpiai bajnok Lena Schöneborn lehet, akire a világranglista második helyén álló litván Donata Rimsaite lehet a leginkább veszélyes. Az öttusázók számára idén több lehetőség is kínálkozik a kvóta megszerzésére, hiszen a VK-döntő egy helye mellett a Medway-ben sorra kerülő EB-n nemenként 8-8, a szeptemberi kairói világbajnokságon pedig további 3-3 kvóta szerezhető, így Cazé is inkább ezekre a versenyekre koncentrálva dönthetett most a távolmaradás mellett.