NB I

Nikola Mitrovics hivatalosan is a Videoton játékosa

megosztom

A fehérváriak új szerzeménye úgy érzi, reális esélyük lehet a továbbjutásra a Bajnokok Ligájában a Sturm Graz ellen.

Mitrovics már aláírt a VideotonhozNikola Mitrovics immár hivatalosan is a Videoton játékosának vallhatja magát. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Újpest már napokkal korábban megegyezett a fehérváriakkal, a szerződés aláírására azonban csak most került sor. Mitrovics egy alkalommal már hazája felnőtt válogatottjában is bemutatkozott, most a Bajnokok Ligájára koncentrál.

"Olyan esélyt kaptam az élettől, amelyet nem utasíthattam vissza. Mostantól Magyarország legjobb csapatában szerepelhetek. Nagy kihívás lesz itt futballozni, hiszen természetesen meg kell védenünk a bajnoki címet, de a BL-ben sem szeretnénk elvérezni az első ellenféllel szemben. Néhány napja együtt készülök a csapattal, amit eddig tapasztaltam, az arról árulkodik, hogy nagyon profi helyre kerültem. Úgy érzem, reális esélyünk lehet a BL-ben a Sturm Graz ellen, de természetesen előtte a Szuperkupát is szeretnénk megnyerni" - nyilatkozta a vidi.hu-nak a 24 éves középpályás.

megosztom