Gyász

Elhunyt Regőczy, Sallay jégtánckettős korábbi edzője

  • MTI
megosztom

Hetvennégy éves korában váratlanul elhunyt Betty Callaway, aki többek között az 1980-ban olimpiai ezüstérmes és világbajnok Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánckettős edzője volt.

Regőczy kedden az MTI-nek azt mondta, egykori trénerét angliai otthonában találták meg, egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a halálát.

"Betty Callaway a férjével együtt az 1976-os és az 1980-as olimpián is technikai edzőnk volt, s azóta is tartottuk a kapcsolatot, heti szinten beszéltünk telefonon, sőt, a 70. születésnapját nálam ünnepelte" - mondta Regőczy. - "Nagyon váratlanul ért a halálhíre, mert idős kora ellenére jó egészségi állapotnak örvendett."

Callaway a Regőczy, Sallay duó előtt az első német Európa-bajnok kettős, Erich és Angelika Buck edzője volt, majd az 1984-ben olimpiai aranyat nyert Jayne Torvill, Christopher Dean jégtáncpárost is ő készítette fel.

megosztom