F1 Taktikai Zóna

Az Európa Nagydíj a kerékcserék bűvöletében zajlott - elemzés

  • Kele János
megosztom

Bár az Európa Nagydíj közel sem volt olyan izgalmas, mint az idény korábbi versenyei, taktikai érdekességekkel azért így is bőségesen szolgált az érdeklődőknek. Hogyan lett nyolcadik Alguersuari? Miért lett két kerékcseréből szinte mindenkinél három? Ezekre a kérdésekre is válaszolunk rovatunk legújabb részében.

Mark Webber Red Bull Renault-jának cserélik a kerekeit a valenciai Európa Nagydíjon.
Sem előzések terén, sem a boxban nem hozott túlságosan nagy izgalmakat a valenciai Európa Nagydíj - így pedig annak is jóval nehezebb dolga volt, aki valamilyen taktikai érdekességet próbált felfedezni a nagy körforgásban. Vigyázó szemeimet ezért ezúttal inkább a mezőny hátsóbb régióira vetettem, ahol Alguersuari és Pérez is igencsak innovatív taktikát alkalmazva jött egyre feljebb és feljebb, előbbi például egészen a nyolcadik helyig. Pedig meglepetésre még csak Safety Car-periódus sem volt, sőt, mind a 24 versenyző épen és egészségesen, négy kerékkel a feneke alatt megérkezett a célba - így a csapatoknak jóval több idejük volt megfontoltan dönteni a taktika ügyében, mint az igencsak hektikusan alakuló Kanadai Nagydíj alkalmával. Talán ezért történhetett meg az, hogy szinte kivétel nélkül mindenki konzervatívan állt a kérdéshez.

Előzetesen úgy tűnt, ez a konzervatívabb, biztonságibb taktika a két kiállást jelenti majd - ám a verseny napjára a hőmérő higanyszála meredek emelkedésnek indult, ennek eredményeként pedig az aszfalt hőmérséklete vasárnap csaknem húsz fokkal volt nagyobb, mint a pénteki edzések alkalmával. Így (bár az előzetes számítások alapján a kétcserés taktika nyolc másodperccel kifizetődőbb lett volna, mint a háromszori depózás) a legtöbb csapat úgy döntött, hogy nem kockáztat, és inkább a biztonságosabb, kisebb kockázatot jelentő három megállásos taktikát választja.

Tették ezt egyrészt abból az okból, mert a tavalyi Bridgestone abroncsokkal ellentétben a pénteki edzésnap kezdete és a szombati időmérő között a Pirelli gumik nem tudtak négy, csak szűk három másodpercet javulni körönként. Ez pedig arra sarkallta a taktikai gurukat, hogy bánjanak konzervatívabban a ceruzájukkal, és vegyenek vissza kissé a lendületből - már ami ugye a két kiállásos taktika tervezését illeti. Erre jött még, mintegy ráadásnak, hogy a Pirelli Valenciában vetette be először a közepes keverékű abroncsait, amit bár pénteken és szombaton már próbálgattak a csapatok, ám a hirtelen bekövetkező húsz fokos hőmérséklet-emelkedés kiszámíthatatlan lutrivá tette a versenyen való viselkedésüket és tartósságukat.

A győzelemért versenyző „nagyok” tehát úgy döntöttek, nem kockáztatnak feleslegesen, ám a középmezőnyben volt néhány versenyző, aki 19-re húzott lapot, s az esélytelenség tökéletes nyugalmával versenyezve, innovatív taktikával tudott meglepetést okozni. Lássuk, kik voltak ezek!

Ebben a tekintetben mindjárt az élre kívánkozik a spanyol Jaime Alguersuari, aki merész két kiállásos taktikájának köszönhetően 18. rajthelyét tudta pontszerző (8.) befutóra váltani. Pedig nem volt könnyű dolga, a szaksajtó és a szurkolók a balul sikerült kvalifikáció után már leszedték róla a keresztvizet, és képzeletben be is ültették helyére a Toro Rosso ausztrál tesztpilótáját, Daniel Ricciardót. Vasárnapra azonban nemhogy összekapta magát a fiatal katalán suhanc, hanem egyenesen a nagydíj legjobbjává avanzsált - parádés tempót diktálva is tökéletesen végre tudta hajtani a csapat által sebészi pontossággal kitalált taktikát, és végül jócskán megelőzve csapattársát, a nyolcadik helyen zárt. Csattanós választ adva a kritikusoknak!

Pedig a rajtnál még nem is figyeltünk rá különösebben, és nem csak azért, mert a kétségbeejtő tizennyolcadik kockából startolt (egyébként sorozatban harmadszor maradt le a Q2-ről) - hanem azért, mert vadonatúj szuperlágy abroncsokkal indította a versenyt, ellentétben például Pérezzel és Petrovval, akik kapásból a közepes keveréken vetették magukat a küzdelmekbe. A 13. kör után azonban már világosan látszott, hogy Alguersuari készül valamire, hiszen hiába járt már akkorra minden riválisa a depóban (köztük a csapattárs Buemi), Jaime még mindig bőszen rótta a köröket. Végül a 19. fordulót követően állt ki kerékcserére, addigra pedig már jócskán felkúszott a ranglistán, és jó esélye kínálkozott a pontszerzésre is. A rajtnál egy helyet jött feljebb, aztán azonban rögtön előzött kettőt is (Petrov és Pérez küszködött a közepes keverékkel a start után), hogy aztán a boxkiállások során Barrichello, Sutil és Buemi idő előtti cseréje révén még előbbre kerüljön.

A verseny igazi kulcsa azonban csak ezt követően érkezett el Alguersuari számára. A boxkiállás során ugyanis újfent lágy gumikat kapott, ám azzal a nem is titkolt céllal, hogy azokat kellő óvatossággal megspórolva autózzon ki egy boxkiállásnyi előnyt a közvetlen riválisokkal szemben. Gyorsnak és okosnak is kellett tehát lennie egyszerre ahhoz, hogy elérje a hőn áhított célt, a pontszerzést.

És sikerült neki.

Pontosan 23 kört teljesített a lágy abroncsokon (senkinek ilyen sokáig nem sikerült kint maradnia velük a futamon), ám az igazán hihetetlen nem is ez volt, hanem inkább a sebessége. Még úgyis simán tudta tartani a Mercedesek és a Renault-k tempóját, hogy szemmel láthatóan vigyázott az abroncsaira. Kétség sem fér hozzá, ez volt a döntő momentum.

A riválisok mérnökei eközben hitetlenkedve bámulták a monitort: "ez tényleg Alguersuari? Már 23 köre a lágy abroncsokon van… És nem lassul, egészen hihetetlen, de nem lassul!" Pedig a valenciai versenyig mindenki által elfogadott ténynek számított, hogy a Toro Rosso valósággal falja a gumikat. Sőt, hőségben akár még az is előfordulhat, hogy alig néhány kör alatt felzabál egy komplett szett lágy keveréket. Erre tessék…

Miközben Sutil, Di Resta, Buemi, Barrichello és Heidfeld, tehát a közvetlen riválisok már harmadszor keresték fel szerelőiket a boxutcában, Alguersuari még mindig rendületlenül rótta a köröket - és sikerült is éppen olyan sokáig kint maradnia, hogy mindegyik fentebb említett versenyzőt megelőzze. A végén ugyan nagyot kellett küzdenie (Sutil szorongatta a közepes keveréken), de megtette, amit megkövetelt tőle a haza: bemenekítette autóját a célba nyolcadikként, majd önfeledt ünneplésbe kezdett a levezető körén. Igazán megérdemelte azt a kis lazítást egy ilyen parádés verseny végén…

Közben azért az élen is érdekes csatározás folyt, mert bár Vettel hihetetlenül kényelmesen nyert (a futam minden szakaszában kínosan ügyelt a gumikra), mögötte Alonso és Webber késhegyre menő csatát vívott a második helyért. Az ausztrál és mérnökei az utolsó kiállásnál látszólag feleslegesen kockáztattak, így végül a hazai pályán versenyző matadoré lett az ezüstérem.

Persze ennél azért bonyolultabb a kérdés, Alonso voltaképp három szakaszban törte meg Webber ellenállását, három különböző történés alapozta meg egyáltalán azt, hogy legyen esélye csatára kelni a tavalyi világbajnokságot bronzérmesként záró ausztrállal.

1.    A rajtot követően a spanyol a kettes kanyarban megelőzte Massát. Ha nem teszi, könnyen lehet, hogy az egész futamra beragad a brazil mögé, de legalábbis ahhoz éppen elég ideig, hogy ne tudjon már beleszólni a két Red Bull dolgába - hiszen Valenciában a kettős DRS-zóna vajmi kevéssé működött, és akkor még nagyon finoman is fogalmaztam.

2.   A 21. körben Webber előzése után vált világossá, hogy Alonsónak lehet keresnivalója a csatában, hiszen a pályán képes volt lenyomni egy Red Bullt. Más kérdés, hogy aztán a második kiállások során a Ferrari és a spanyol világbajnok „hagyta magát” megelőzni Webber által - ennek az igazi oka valószínűleg az volt, hogy Alonso és a csapat is nagyon aggódott a gumifogyasztás miatt, hiszen ha nem így lett volna, valószínűleg bejön egy körrel hamarabb, és maga mögött tartja Webbert. De a Ferrari (mint később kiderült, nagyon okosan) úgy döntött, hogy a pillanatnyi érdeknek nem szabad felülírnia a hosszú távú elképzeléseket.

Az óvatosság egyébként minden egyes kerékcsere után megfigyelhető volt Alonso vezetési stílusán. Az új gumikra mindig kínosan ügyelt a spanyol, depózás után sosem gyorsított ki teljes gázzal, fokozatosan melegítette fel a gumikat, hiszen pontosan tudta, mit veszíthetne azzal, ha csak a felszínük forrósodna fel: a felhólyagosodás miatt perceken belül veszítene a tapadásából, lassulna, és végleg elveszítené a Red Bullok nyomát.

3.    A harmadik kerékcsere-sorozatban Alonso éppen három körrel maradt kint tovább, mint Webber - ez pedig előzést jelentett a számára. Bár a korábbi tapasztalatok alapján egyértelmű volt, hogy egy jól bemelegített lágy szett többet ér a friss közepes keveréknél, a maranellóiak mérnökei biztosra mentek, és bőszen figyelték Kobajasi köridejeit, amikor az a keményebb keverékre váltott. A japán nem tudott velük gyors lenni, ahogyan Webber sem, így Alonso biztonságosan kiautózta a különbséget három kör alatt, és visszatért a második helyre.

Ezt pedig már sikerült megtartania a verseny végéig, hiszen a Ferrari (rácáfolva a szabadedzések tapasztalataira) ezúttal jól működött együtt a közepes keverékű abroncsokkal.

megosztom