Spanyol foci

Del Bosque aggódik a Real-Barca ellentét miatt

  • VNA

A spanyol válogatott láthatja kárát annak, ha túlságosan élessé válik a Barcelona – Real Madrid rivalizálás – legalábbis a szövetségi kapitány, Vicente Del Bosque szerint.

Nem nézte jó szemmel a parázs hangulatú Real Madrid – Barcelona mérkőzéseket a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Vicente Del Bosque. A világbajnok együttes mesterét a La Vanguardia nevű újság a tavaszi „el classico-dömping”-re utalva kérdezte meg. „Az utóbbi összecsapások nyomot hagytak a játékosokon. a sebeket viszont gyorsan be kell gyógyítanunk. Előfordulhat, hogy egy-egy mérkőzésen vannak feszültebb helyzetek, de a kölcsönös tiszteletet akkor is meg kellene őrizni” – nyilatkozta Del Bosque, aki azt is elmondta, hogy a válogatott sikeréhez fontos az, hogy ne változzon a csapaton belüli hangulat.

Mivel a vb-n is győztes együttes gerincét a Real Madrid és a Barcelona játékosai alkotják, így a válogatott sikere érdekében meg kell találni az együttműködés kereteit. A két kirakat csapat az elmúlt szezon végén 18 nap alatt négyszer találkozót is játszott egymással. A két Bajnokok Ligája párharc (ennek első mérkőzése után tiltották el a madridi edzőt, José Mourinhót) mellett ugyanis a bajnokságban és a Király Kupa döntőjében is összefutottak. A hatalmas tétre menő mérkőzések és a nagy média érdeklődés miatt a szokásosnál is feszültebbek voltak ezek a mérkőzések, erre utalt aggódva a 2008 óta hivatalában lévő kapitány. A spanyol válogatott következő mérkőzésére augusztus 10-én Bariban került sor, ahol barátságos találkozón Olaszország lesz az ellenfél.