Videoton

Mindannyian nagyon elfáradtunk - Elek Ákos

A magyar bajnokság címvédője másfél hetet töltött Olaszországban, ahol a Paolo Sousa kemény edzőtáborozást tartott a fehérvári futballistáknak.

A Videoton játékosai élénken figyeltekHogy biztosan nem lazsálni mentek a Videoton játékosai Itáliába, azt jól mutatják Elek Ákos (25) szavai, aki székesfehárvári klub hivatalos honlapjának bevallotta, hogy bizony igen elfáradt az elmúlt napokban.

"Az biztos, hogy nagyon elfáradtam, és szerintem ezzel a többiek is így vannak. Ez pedig annak a jele, hogy tisztességesen megdolgoztatott bennünket a szakmai stábnak."- fogalmazott a magyar válogatott játékosa. Elek szerint azért is volt fontos a komoly fizikai megterhelés, hogy az alig három hét múlva esedékes BL-selejtezőn kondicionálisan ne legyen problémájuk.

"Bízom benne, hogy az itt elvégzett kemény munka eredménye látszódni fog majd a BL-selejtezőkön is, és erőnlétben is felvesszük a versenyt az osztrákokkal. Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk a Sturm elleni két mérkőzést, de a Kecskemét elleni Szuperkupa-döntőt is komolyan vesszük, hiszen egyrészt szeretnénk visszavágni a Magyar Kupa döntőjében elszenvedett vereségért, másrészt pedig haza szeretnénk hozni a Szuperkupát Székesfehérvárra."