Felkészülés

Nem vallanak szégyent a magyar csapatok

Címkék:
megosztom

Július közepén már rajtol a magyar bajnokság, ezért a csapatok már múlthéten elkezdték a felkészülést a következő évadra. Az élvonal alakulatai közül többen is pályára léptek a nap folyamán.

Szakály Dénes

A legnagyobb arányú sikert a Budapest Honvéd együttese mondhatja magáénak. Supka Attila alakulata a szlovákiai Losonc (Fülek) csapatát hazai pályán 6-0-ra ütötte ki. A kispestieknél négy próbajátékos is pályára lépett, közülök Ndango és Brnovic már Oberdorfban is játszott, Belkanovic pedig még télen volt Kispesten. A montenegrói Sekulic viszont most mutatkozott be először. Az utóbbi belépője nem sikerült rosszul, hiszen a gólok felét ő szerezte. Ndangótol és Bronovictól a honvedfc.hu beszámolója szerint a mérkőzés után elköszönt a szakmai stáb, a másik két próbajátékos még bizonyíthat - legközelebb június 29-én a Dunaszerdahely elleni találkozón.

A Zalaegerszeg együttese Beltincin az ukrán első ligás Zorya Luhansk ellen lépett pályára.Csank János gárdája Turkovs és Kamber góljaival legyőzte az ukránokat. A zalaegerszegiek legközelebb csütörtökön lépnek pályára Bécsben, ahol az Odessá csapatával csapnak össze.

A Győri ETO eközben Bécsújhelyen az osztrák élvonalban szereplő SC Magna Wiener Neustadt alakulatával találkozott. Csertői Aurél irányította Rába-partiak igazságos döntetlent értek el a mérkőzésen, a magyarok találatát Simon szerezte.

A mai napon pályára lépett a magyar élvonal csapati közül a Debrecen, a Vasas és a Kecskemét is, de egyedül a debreceniek hagyhatták el győztesen a pályát.

Felkészülési találkozók
Budapest Honvéd - Losonc (szlovák) 6-0 (2-0)
G:Sekulics (3) Délczeg (2) Ivancsics
Zorja Luhanszki (ukrán) - ZTE 0-2 (0-2)
G:Turkovs, Kamber
Wiener Neustadt (osztrák) - Győri ETO 1-1 (0-0)
G:Simon
Debrecen - Gaz Metan (román) 3-2 (1-1)
G:Szakály, Simac, Rezes
Besztercebánya (szlovák) - Vasas-Híd 2-1 (0-0)
G:Gáspár
KTE-ERECO - Gaz Metan (román) 1-4
G:Szavics
megosztom