Debrecen

Elkezdték a pályat körbevevő kerítés lebontását

megosztom

Kósa Lajos, Debrecen polgármestererének hathatós közreműködésével ma délután megkezdték az Oláh Gábor utcai stadion játékterét szegélyező kerítés egy részének félbevágását.

Elbontják a debreceni futballpálya kerítésétKósa Lajos, Debrecen polgármestere megtette az első lépéseket, ma koradélután az Oláh Gábor utcai stadion játékterét körülvevő kerítésének egy részét jelképesen lebontotta. Az esemény a sajtó munkatársai előtt zajlott, jelen volt Szima Gábor, a DVSC-TEVA elnöke, Szilágyi Sándor cégvezető és Képíró János biztonsági igazgató is.

A város első embere többek között elmondta, hogy a kerítés kifejezetten akadályozta a nézőket, zavarta a látványt, emiatt az első néhány sorba nem is szívesen vettek eddig belépőket. Mostantól azonban ott is remek lesz a kilátás, sőt egészen közel lehet kerülni a labdarúgókhoz, együtt lehet élni a játékkal. Kimondottan családi szektor lehet, ezért is volt indokolt a lebontása.

Egyelőre a keleti és a nyugati oldalon (kivéve vendégszektor) bontják le a kerítést, illetve szó van róla, hogy az A-szektor is „megszabadul a korlátoktól”. - számol be a haon.hu

megosztom