UEFA

Mégsem három, csak egy évre tiltották el az ETO-t

Kelement Tibor, a győriek ügyvezető igazgatója nem hiába utazott el az UEFA székházába, mivel kiderült, hogy a Győr elleni határozat nem 3 évre vonatkozik, hanem az elkövetkezendő 3 évben egy résztvételre.

Alekszidzéék reménykedhetnek a fellebbezésben

Nyonban járt Klement Tibor, a Győri ETO ügyvezető elnöke, ahol a klub ellen hozott 3 éves, nemzetközi kupákban történő eltiltásra vonatkozó fegyelmi határozatot illetően tájékozódott. Az ügyvezető elnöknek mindenképpen megérte kiutazni az UEFA székházába, kiderült ugyanis, hogy a határozat nem 3 évre vonatkozik, hanem az elkövetkezendő 3 évben egy résztvételre.

Ez azt jelenti, hogy ha az ETO jövőre kijut(na) a nemzetközi kupaporondra, nem vehet részt az adott tornán. Ám, ha ez azt követő évben is sikerül, akkor minden további nélkül ott lehet a rajtvonalnál.

"Ez az új fejlemény már mindenképpen megnyugtatóan hangzik - mondta az eto.hu-nak Klement Tibor -, ám ezzel nem érjük be, és természetesen elküldtük a fellebbezésünket az UEFÁ-hoz, mert azt szeretnénk, ha teljes mértékben felmentenék a klubot."

Az UEFA hivatalos oldalán kiadott pénteki közleményből is kiderül, hogy a Győri ETO az elkövetkezendő három nemzetközi szezonban egy sorozatban nem vehet csupán részt, ezért tehát nem kellett volna feltétlenül Svájcba utaznia Klement Tibornak.