Profi boksz

Egy métert nem futottam a felkészülés alatt - Erdei Zsolt

A magyar veretlen ökölvívó úgy érzi újjászületett az új edzésmódszerektől, és kivívta a tiszteletet Amerikában.

Erdei Zsolt Bernard Hopkinsszal bunyózna a legszívesebben

Erdei Zsolt júniusban kiütéses győzelmet aratott Byron Mitchell ellen. A veretlen magyar öklöző rég nem látott kirobbanó stílusban bokszolt, amit újfajta felkészülésének köszönhet.

„Egy métert nem futottam egész felkészülés során, ez a bunyósokra igazán nem jellemző. Csak lépcsőztünk, méghozzá iszonyatos számú sorozatokat. Amikor pedig nem lépcsőztünk, akkor erősítettem. Most úgy érzem magam, mintha húszéves testben lennék, de harminchét éves fejjel, folyamatosan érzem a napi fejlődést, és hogy egyre jobb vagyok, így aztán már az első menetben rázendítettem a pofonokra, ami korábban nem volt szokásom. A németeknél állandó hiányérzetem volt, valami sosem volt teljesen rendben, hiába voltam világbajnok két súlycsoportban is. Most azt érzem, hogy a francba, ez most valami egészen más, újjászülettem” – nyilatkozta a 37 éves egykori világbajnok a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Amerikában az elején nem fogadták be könnyen Erdeit, de idővel kivívta a tiszteletet magának.

„Ezzel az új formával iszonyú magasra tettem a mércét magammal szemben, ezért az emberek is többet várnak tőlem. Izgulok is emiatt rendesen, de motivált vagyok, és végül is Amerikában is csak ütnek és visszaütnek. A tiszteletet ki kell vívni, egy gettóban edzettünk, az edzőteremben volt 40 fok, szúrós tekintetek néztek rám. Napról-napra iszonyúan fejlődtem, egyre inkább kivívtam a tiszteletet” – fogalmazott a veretlen öklöző.

Madár hozzátette, a legnagyobb vágya egy Bernard Hopkins elleni mérkőzés lenne, de legközelebb egy világbajnoki címmeccsben gondolkozik.