Európa Liga

Pozitívum, hogy idegenben lesz az első meccsünk - Prukner László

megosztom

Az Ulisses a nyolccsapatos örmény bajnokság egyik legerősebb együttese, tavaly a 3. helyen végzett, a most folyó idényben is ott van az élbolyban.

Prukner nem néz tovább az első körnél

A Ferencvárosnak 2200 kilométert kell utaznia, hogy megmérkőzzön az örmény Ulisses FC-vel az Európa Liga selejtezőjében. Prukner László a sorsolás után még nem tudta eldönteni, hogy jól jártak-e vagy sem.

"Nagy választásunk nem volt, tudtuk, hogy valószínűleg a keleti régióba kell utaznunk, de függetlenül az ellenféltől szeretnénk továbbjutni - mondta a zöld-fehérek szakmai igazgatója az ftc.hu-nak. - Hogy jól jártunk-e, azt majd csak a két meccs után tudom megmondani... Az biztos, hogy az Ulisses a nyolccsapatos örmény bajnokság egyik legerősebb együttese, tavaly a 3. helyen végzett, a most folyó idényben is ott van az élbolyban. A hazai játékosokon kívül van például orosz és brazil labdarúgója is. Az mindenképp pozitívum, hogy idegenben lesz az első meccsünk. 2200 kilométert kell repülnünk a mérkőzés helyszínére, logisztikailag nem egy egyszerű feladat megszervezni az utazást. Tudom, hogy a második selejtezőkör sorsolása is elkészült, de tovább egyelőre nem gondolkodom."

EL-selejtező, párosítás
1. forduló (június 30. illetve július 7.)
Ulisses (örmény)-FERENCVÁROS
UE Santa Colomá (andorrai)-PAKSI FC
KR (izlandi)–ÍF (feröeri)
Daugava (lett)–Tromsö (norvég)
Elfsborg (svéd)–Fola (luxemburgi)
TNS (walesi)–Cliftonville (északír)
Honka (finn)–Kalju (észt)
Fulham (angol)–NSÍ (feröeri)
ÍBV (izlandi)–St. Patrick's (ír)
Häcken (svéd)–Käerjéng (luxemburgi)
Aalesund (norvég)–Heath (walesi)
Renova (macedón)–Glentoran (északír)
Koper (szlovén)–Sahtar Karagandi (kazah)
Banga (litván)–Qarabag (azeri)
Rabotnicski (macedón)–Trans (észt)
Rad (szerb)–Tre Penne (San Marinó-i)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Flamurtari (albán)
Jagiellonia (lengyel)–Irtis Pavlodar (kazah)
FK Minszk (fehérorosz)–AZAL Baki (azeri)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–Milsami Orhei (moldovai)
Varazdin (horvát)–Lusitanos (andorrai)
Bananc (örmény)–Rusztavi (grúz)
Birkirkara (máltai)–Vllaznia (albán)
Siroki Brijeg (bosnyák)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
Szpartak Trnava (szlovák)–Zeta (montenegrói)
EL-selejtező
2. forduló (július 14. és július 21.):
KECSKEMÉTI TE-ERECO-Aktobe (kazah)
FERENCVÁROS/Ulisses (örmény)–Aalesund (norvég)/Neath (walesi)
PAKS / UE Santa Colomá (andorrai)–Tromsö (norvég)/Daugava (lett)
Bananc (örmény)/Rusztavi (grúz)–Jagiellonia (lengyel)/Irtis (kazah)
Suduva (litván)–Elfsborg (svéd)/Fola (luxemburgi)
Metalurg Szkopje (macedón)–Lokomotiv Szófia (bolgár)
Sant Julia (andorrai)–Bnei Jehuda (izraeli)
Zeljeznicar (bosnyák)–Sheriff (moldovai)
KuPS (finn)–Gaz Metan (román)
FK Minszk (fehérorosz)/AZAL Baki (azeri)–Gaziantepspor (török)
Iskra-Stal (moldovai)–Varazdin (horvát)/Lusitanos (andorrai)
Tauras (litván)–ADO Den Haag (holland)
Renova (macedón)/Glentoran (északír)–Vorszkla (ukrán)
Juvenes/Dogana (San Marinó-i)–Rabotnicski (macedón)/Trans (észt)
Örebro (svéd)–Sarajevo (bosnyák)
Crusaders (északír)–Fulham (angol)/NSÍ (feröeri)
Llanelli (walesi)–Dinamo Tbiliszi (grúz)/Milsami Orhei (moldovai)
Floriana (máltai)–AEK Larnaca (ciprusi)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Ventspils (lett)
Buducsnoszt (montenegrói)/Flamurtari (albán)–Jablonec (cseh)
KR (izlandi)/ÍF (feröeri)–Zilina (szlovák)
Mika (örmény)–Valerenga (norvég)
Siroki Brijeg (bosnyák)/Olimpija Ljubljana (szlovén)–Bohemians (ír)
Domzale (szlovén)–RNK Split (horvát)
Differdange (luxemburgi)–Levadia (észt)
KF Tirana (albán)–Spartak Trnava (szlovák)/Zeta (montenegrói)
Liepajas (lett)–Salzburg (osztrák)
Rad (szerb)/Tre Penne (San Marinó-i)–Olympiakosz Volosz (görög)
TNS (walesi)/Cliftonville (északír)–Midtjylland (dán)
Ha:cken (svéd)/Ka:erjéng (luxemburgi)–Honka (finn)/Kalju (észt)
Gagra (grúz)–Anorthoszisz (ciprusi)
Vaduz (liechtensteini)–Vojvodina (szerb)
Rudar (montenegrói)–Austria Wien (osztrák)
Slask (lengyel)–Dundee United (skót)
Koper (szlovén)/S. Karagandi (kazah)–ÍBV (izlandi)/St. Patrick,s (ír)
EB/Streymur (feröeri)–Banga (litván)/Qarabag (azeri)
FH (izlandi)–Nacional (portugál)
TPS (finn)–Westerlo (belga)
Khazar (azeri)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Birkirkara (máltai)/Vllaznia (albán)–Thun (svájci)
megosztom