Kajak-kenu Eb

Négy éremmel, köztük két arannyal zártuk az 500 méteres döntőket

A győzelem a címvédő Kozák Danuta, valamint a Csipes Tamara-Kovács Katalin duó nevéhez fűződött, míg a Szabó Gabriella, Kozák, Kárász Anna, Benedek Dalma összeállítású kajaknégyes és a Takács Kincső-Obermayer Dorina kenus páros ezüstérmet szerzett.

Kozák Danuta nyerte az első aranyat vasárnap

A női egyesek fináléjában Kozák az ötös pályán középszerű rajt után tartotta a lépést a mezőnnyel. Az idén fantasztikus eredményeket produkáló sportolónő féltávnál indult meg igazán, majd az utolsó kétszázon nagy csatát vívott az ukrán Inna Oszipenko-Radomszkával, ám az utolsó méterekre már ki is engedhetett, hiszen így is egy hajó fölénnyel nyerni tudott, ezzel megvédte Európa-bajnoki címét.

Kozák Danuta 500 méteres győzelme után újabb aranyérmet ünnepelhetett a magyar csapat, hiszen Kovács Katalin és Csipes Tamara párosa is első helyen végzett. Csipes Ferenc tanítványai remek hajrájuknak köszönhetően szerezték meg a magyar csapat újabb első helyét.

A férfiak egyik számban sem tudtak a dobogóra állni fél kilométeren: a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kettős (K-2) hatodik, a Németh Szabolcs, Vasbányai Henrik páros (C-2) hetedik, Kugler Attila (K-1) nyolcadik, Korisánszky Péter Dániel (C-1) pedig kilencedik lett a fináléban.

Az 500 méteres döntők eredményei
FÉRFIAK:
K-1, Európa-bajnok:
Jurij Posztrugaj (Oroszország) 1:39.418 p
2. Anders Gustafsson (Svédország) 1:39.532
3. Kasper Bleibach (Dánia) 1:39.550
...8. KUGLER ATTILA 1:41.314
K-2, Európa-bajnok:
Raman Pjatrusenka, Vagyim Maknyev (Fehéroroszország) 1:30.355
2. Peter Gelle, Erik Vlcek (Szlovákia) 1:30.601
3. Joao Ribeiro, Emanuel Silva (Portugália) 1:30.739
...6. TÓTH DÁVID, KULIFAI TAMÁS 1:32.725
C-1, Európa-bajnok:
Valentyin Gyemjanyenko (Azerbajdzsán) 1:50.681
2. Pawel Baraszkiewicz (Lengyelország) 1:50.693
3. Gyenyisz Harazsa (Fehéroroszország) 1:50.939
...9. KORISÁNSZKY PÉTER DÁNIEL 1:56.627
C-2, Európa-bajnok:
Liviu-Alexandru Dumitrescu-Lazar, Victor Mihalachi (Románia) 1:41.641
2. Szergej Bezuglij, Makszim Prokopenko (Azerbajdzsán) 1:41.689
3. Mariusz Kruk, Roman Rynkiewicz (Lengyelország) 1:41.959
...7. NÉMETH SZABOLCS, VASBÁNYAI HENRIK 1:44.209
NŐK:
K-1, Európa-bajnok:
KOZÁK DANUTA 1:51.552
2. Inna Oszipenko-Radomska (Ukrajna) 1:53.154
3. Ewelina Wojnarowska (Lengyelország) 1:54.204
K-2, Európa-bajnok:
CSIPES TAMARA, KOVÁCS KATALIN 1:40.207
2. Beata Mikolajczyk , Aneta Konieczna (Lengyelország) 1:40.339
3. Juliana Salahova, Anasztaszja Szergejeva (Oroszország) 1:41.671
K-4, Európa-bajnok:
Fehéroroszország 1:33.088
2. MAGYARORSZÁG (SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, KÁRÁSZ ANNA, BENEDEK DALMA) 1:34.006
3. Németország 1:34.834
C-2, Európa-bajnok:
Katyerina Herasimenka, Szvetlana Tulupava (Fehéroroszország) 2:10.264
2. TAKÁCS KINCSŐ, OBERMAYER DORINA 2:11.884
3. Anasztaszja Ganyina, Vera Bardak (Oroszország) 2:14.554