MTK

Az azonnali feljutás a cél, Garami Józseffel

Domonyai László, az MTK Budapest vezérigazgatója a csapat honlapján értékelte a 2010-2011-es szezont, egyben kitűzte a következő idény célját: az azonnali feljutást az NB I-be. A kék-fehérek történetük során harmadszor estek ki az élvonalból, az előző két alkalommal azonnal visszakerültek a legjobbak közé. A vezetőség bízik Garami József szakmai igazgatóban, felkérték a munka folytatására.

Azonnali visszajutást vár a vezetőség az MTK-tól

"Az őszi félév első harmadában kifejezetten jól szerepeltünk, a 7. forduló környékén vezettük a bajnokságot, az emberek az új, fiatal MTK fantasztikus rajtjáról beszéltek, a Sport Tv-ben hétről-hétre elhangzott, hogy az MTK sokadszorra szerepel jól egy fiatal, sajátnevelésű csapattal. A 7. forduló után a kezdeti lendület megtört, sorra veszítettük el a meccseket, és az ősz második felében alig szereztünk pontot. A mérkőzéseink másik harmadában elveszítettük a ki-ki meccseket, amikor két csapat körülbelül egyformán játszik, és nüánszok döntenek. Ezek az apró nüánszok ezeken a meccseken soha nem mellettünk szóltak, és rendre vereséget szenvedtünk. Ez hozta magával, hogy nem szereztünk pontokat, egyre inkább lemaradtunk az élbolytól, egyre hátrébb csúsztunk a tabellán. De az igazi bajt a vesztett mérkőzéseink harmadik harmada jelentette. Mert elveszítettük azokat a mérkőzéseinket is, amikor jobban játszottunk az ellenfélnél, és a sportban ez nagyon nagy problémát jelent" - olvasható Domonyai értékelése az mtkhungaria.hu-n.

A sportvezető elismerte, Pintér Ádám távozásával jelentősen meggyengült a csapat, az anyagi érdekek miatt döntöttek eladása mellett. "Az ilyen döntéseknél Magyarországon a gazdasági szempontok a kellőnél nagyobb szerepet kapnak." Pintért 1.2 millió eurórét szerződtette a spanyol élvonalban szereplő Real Zaragoza.

Domonyai a következő szezon fő célkitűzését is megfogalmazta: "A jövőt tekintve az MTK egyértelmű célja az azonnali visszajutás az NB I-be. Bármelyik NB II-es csoportba is kerül a csapatunk, a bajnoki címet meg kell szerezni és közben, a Magyar Kupában is bizonyíthatjuk, hogy az NB I-ben a helyünk. A klub tulajdonosa és a klubvezetés Garami Józsefet bízta meg a kitűzött cél megvalósításával."

"Az elmúlt hetekben reményteli tárgyalásokat folytattunk a Hidegkuti Stadion birtokbavételéről. Amennyiben a közeljövőben ez realizálódhat, egy új stadion építése is megkezdődhet" - tette hozzá.