Vasas

Véglegesen kerüljenek ide futballisták - Komjáti András

A Vasas-Híd csapatának vezetőedzője szerint időszerű lenne egy hosszabbtávú építkezésbe fogni a klubnál, amihez azonban „fix” játékosok kellenek.

VasasAz angyalföldi alakulatnál továbbra is sok a bizonytalanság a játékoskeretet illetően, a rengeteg távozó mellett egyelőre csak a szerb Milos Jokicot és Kulcsár Dávidot sikerült megszereznie a piros-kék egyesület vezetőinek. A bajnokságra való felkészülés még javában tart, de Komjáti András vezetőedző nem örülne neki, ha újabb is próbajátékosok érkeznének a Fáy utcába.

Annak már sokkal inkább örülnék, hogy véglegesen kerüljenek ide futballisták, akik minimum egy évig a rendelkezésemre állnak. Minél több olyan játékost szeretnék, aki nem kölcsönbe jön. Jó lenne a Vasasnál elkezdeni egy hosszabb távú építkezést, fix labdarúgókkal. Három hetünk maradt arra, hogy összeálljon a csapat a következő idényre, hiszen a negyedik hétvégén már bajnoki mérkőzésre kell kivonulnunk.”- olvasható a tréner nyilatkozata a Vasas hivatalos Facebook oldalán.