La Liga

Kanouté marad a Sevillánál

A mali támadó annak ellenére marad az andalúz klubnál, hogy többször lehetett arról hallani, hogy távozik a Sevilla csapatától.

A Primera Divison 2010/2011-es idényében a hatodik helyen végző klub megerősítette a hírt, miszerint Frederic Kanouté továbbra is a Sevilla játékosa marad. A 33 éves csatárnak már csak egy évig van érvényes szerződése jelenlegi együttesével, ezért többek között összefüggésbe hozták több közel-keleti valamint amerikai csapattal is.

A klub hivatalos honlapján megjelent közlés szerint a játékos megegyezett Monchi sportigazgató úrral a folytatásról, így a köveketkező szezonban is az andalúz alakulatban folytatja pályafutását.

Kanouté 2006-ben az angol Tottenham Hotspur csapatától érkezett 6,5 millió euró ellenében a Sevillához,ahol azóta 75 spanyol bajnoki találatot tudhat magáénak.