NHL

Jágr visszatérhet Amerikába - a Montreal és a Detroit is tárt karokkal várja

  • VNA

Harminckilenc éves korában is az NHL-be vágyik a csehek jégkorong legendája, Jaromír Jágr.

Jaromír Jágr, a New York Rangers játékosaként az NHL-ben.
Elnyűhetetlennek tűnik Jaromír Jágr, a csehek 39 esztendős jégkorong-legendája. Az ESPN műsorában pénteken nyilatkozó játékos elmondta, hogy az NHL-be történő visszatérés reális lehetőség, ügynöke pedig már több klubbal is felvette a kapcsolatot az észak-amerikai profi ligában. Jágr az utóbbi három évben az orosz bajnokságban, a KHL-ben szereplő Avantgard Omszk együttesében hokizott, előtte azonban 18 éven keresztül NHL-csapatokban (Pittsburgh, Washington, New York) játszott, így tudja, mi várna rá a tengerentúlon.

„Meg kell várnunk, hogy lesz-e olyan reális esély, amelyet meg kell ragadni. Az biztos, hogy hatalmas kihívás lenne ismét az NHL-ben játszani. Sokan azt gondolják, hogy már nem lennék képes tartani a tempót, nekik is bizonyíthatnék” - nyilatkozta Jágr. A lehetséges érdeklődők között a Detroit Red Wingset illetve a Montreal Canadienst emlegetik. Mindkét csapat megkereste Jágr ügynökét, az egykoron szintén jégkorongozó Petr Svobodát, aki elmondta, hogy első körben egyéves szerződésben gondolkoznak.