Atlétika

Gebrselassie a londoni kvótáért fut a Berlin Marathonon

A Berlin Marathon szervezői bejelentették, hogy a világcsúcstartó etióp Haile Gebrselassie rajhoz áll a szeptember 25-én sorra kerülő versenyen. A 38 éves futó 2008-ban a német fővárosban futotta meg a ma is érvényes világcsúcsot.

Gebrselassie célja a londoni kvóta a Berlin Marathonon

Gebrselassie kétszer is világcsúcsot futott a német fővárosban, 2007-ben és 2008-ban, utóbbi a ma is érvényes rekord (2:03:59 perc). 2006 és 2009 között sorozatban négyszer nyerte meg a berlini versenyt.

"Nagyon szeretem a Berlin Marathont. A közönség fantasztikus, és ha jó napot fog ki az ember, minden lehetséges ezen a rendkívül gyors pályán" - olvasható a 39 éves hosszútávfutó nyilatkozata a Nemzetközi Atlétika Szövetség (IAAF) honlapján.

Gebrselassie fő célja, hogy megfussa a szintidőt a jövő évi londoni olimpiára. Az atléta utoljára 2010-ben, Dohában indult maratonfutásban (2:06:09 perces időt ért el). Novemberben New Yorkban 25 km után fel kellett adnia a versenyt térdproblémák miatt, és bejelentette visszavonulását, de gyorsan meggondolta magát, idén áprilisban megnyerte a velencei félmaratont, májusban pedig a manchesteri 10 km-es utcai viadalt. Az etióp kétszeres olimpiai (1996, 2000) és négyszeres világbajnok (1993-1999 között) 10.000 méteren.

A hölgyeknél rajhoz áll a már szintén 38. éves orosz Irina Mikitenko, a 2008-as győztes, aki három éve futott idejével (02:19:19 perc) a negyedik leggyorsabb nőnek számít a leghosszabb távon. Mikitenko 2008-ban és 2009-ben megnyerte a World Marathon Majors sorozatot, tavaly megsérült, és hosszabb időt kényszerült kihagyni. Ősszel tért vissza, ötödik helyen ért célba Chicagóban. Berlinben Gebrselassiéhoz hasonlóan olimpiai kvótát szeretne szerezni.