London 2012

Kína ismét előveszi a ping-pong diplomáciát

  • VNA
megosztom

A sportág és a kínai sport imázsát is javíthatják Londonban a kínai asztaliteniszezők, akik számára kötelezően előírták az angol nyelv elsajátítását.

Az edzések mellett intenzív angol kurzusokkal készülnek a kínai asztaliteniszezők a londoni olimpiára. A sportágat évtizedek óta uraló kínai játékosok nagy része korábban rendre csak tolmácsokon keresztül tartotta a kapcsolatot a külvilággal, a nyitás jegyében azonban most változni szeretnének, legalábbis erről érkeztek hírek a világ legnépesebb országából. „Érdekes újdonság lesz mindez, ami pozitív fejleménynek tekinthető. Ha a legjobb kínai játékosok angolul tudnak nyilatkozni, az egész világ oda fog figyelni rájuk. Örülök a kínai szövetség pozitív hozzáállásának.” – nyilatkozta a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elnöke, Adham Sharara.

A kínaiak úgy tűnik, hogy ismét előhúzták a legendás „ping-pong diplomáciát” a kalapból, amely a hetvenes évek elején egyszer már sikeres volt. Peking 1971-ben ugyanis vendégül látta az amerikai asztalitenisz válogatottat, amely huszonkét év elteltével az első olyan amerikai sportküldöttség volt, amely vendégeskedett a kínai fővárosban. Ez a túra pedig előkészítette Richard Nixon elnök egy esztendővel későbbi – szintén hosszú idő utáni első – hivatalos látogatását. Bár Kína ma már nem annyira elzárt a külvilágtól, mint negyven évvel ezelőtt, az ország legnépszerűbb sportága azonban ismét jó példával járhat elől, ha többek között az olimpiai bajnok Ma Lin, vagy a világranglista éllovas Wang Hao is megtanul angolul. Ebben a sportágban ugyanis annyival a világ előtt járnak a kínaiak, hogy a tanulás miatti néhány óra edzéskiesés biztos nem árt meg nekik…

megosztom