Átigazolás

A Barcelona 27 millió eurót ajánlott Rossiért - részletekben

A katalán klubhoz közelálló Sport című lap értesülései szerint Josep Maria Bartomeu és Fernando Roig, a Barcelona illetve a Villarreal elöljárói még múlt pénteken találkoztak, és bár a Sárga Tengeralattjáró elnöke az első ajánlatot elutasította, hajlandó tovább tárgyalni.

Giuseppe Rossi gólöröme a Villarrealban 2011 májusában

Az a bizonyos ajánlat állítólag 17 millió euró azonnali kifizetéséről, valamint további 10 millió későbbi átutalásáról szólt - utóbbit a játékos pályára lépéseinek számának, illetve a vele elért sikereknek a függvényében.

Ez elsőre nem nyerte el Fernando Roig tetszését, szerinte az olasz válogatott csatár legalább 30 millió eurót ér. Azonban örült annak, hogy a Barcelona egyáltalán érdeklődött, illetve hogy nem járt messze az általa elképzelt ártól. Így a következő napokban várhatóan újra találkozik a két klubvezető, és folytatják az egyezkedést.

Az amerikai New Jersey államban született Rossi a Parmánál majd a Manchester Unitednél töltötte ifiéveit, és a Vörös Ördögöknél is mutatkozott be a felnőttek között. Állandó helyet azonban akkor nem tudott kiharcolni magának, ezért előbb a Newcastle-höz, majd a Parmához került kölcsönbe, végül 2007-ben vásárolta meg a Villarreal. A spanyol csapatnak alapembere lett, a 2010-11-es szezonban 56 mérkőzésen 32 gólt lőtt sárga mezben. Közben pedig már 23-szor pályára lépett az olasz válogatottban is.