F1 Taktikai Zóna

Hat kiállással is az élen - hogyan tudott nyerni Button?

  • Kele János
megosztom

Nem mindennapi futam volt a vasárnapi Kanadai Nagydíj. Miközben visszatekintünk a szezon versenyére, megkíséreljük megfejteni a nagy talányt: hogyan lehet versenyt nyerni hat boxkiállással?

Button pezsgőzik Vettellel a Kanadai Nagydíj eredményhirdetésekor - Fotó: AFP
Először is kell hozzá egy kis eső, néhány biztonsági autós periódus, egy-két jelentősebb ütközés, megannyi pazar előzés és nem utolsósorban ellenállhatatlan versenytempó. No, meg egy seregnyi tehetséges stratéga, akik a garázs mélyén ücsörögve is tizedre pontosan számolnak a literekkel, a másodpercekkel és a gumikopással is.

Vasárnap a montréali körülmények senkinek nem könnyítették meg a dolgát: a versenyzők szinte áthatolhatatlan vízfüggönyben autókáztak, a versenybírók tucatnyi esetet vizsgáltak egyszerre, a stratégák pedig a nagy összevisszaságban csak kapkodták a fejüket. Volt, aki hamarabb, volt, aki később eszmélt rá a nagy húzásokra - értelemszerűen előbbiek csapata locsolhatott a végén a dobogóról…

Harminc körrel a leintés előtt a későbbi győztes Jenson Button éppen az utolsó helyen kullogott, miután egy igencsak vitatható összecsapás végén a kerékvetőkön túlra segítette Alonsót. Persze ő sem járt sokkal jobban a spanyolnál (ekkor még így tűnt), defektet kapott, és mivel a depó bizony a baleset helyszínétől még igen messze volt, kénytelen volt gyakorlatilag három kerékkel visszaevickélni a boxutcába. Huszonegyedik volt a kerékcsere után - cirka fél kör hátrányban a vezető Sebastian Vettel mögött. És a végén mégis ő nyert…

Persze nagyrészt annak köszönhetően, hogy a Safety Car csak pillanatokra hagyta el a pályát: Bernd Mäylandert és Mercedesét ugyanis annyiszor kellett bevetni a verseny során, hogy félő volt, kifogy a tankjából a benzin. A statisztikusok utánaszámoltak, az eredendően 70 körre kiírt futamból mindössze 38 fordulót hajtottak versenytempóban a pilóták - a fennmaradó 32-őt a biztonsági autó mögötti vánszorgással töltötték.

Button tehát a 40. körben még tökutolsó volt; mégis nyert a végén. Tökéletes stratégiájának, lélegzetelállító előzéseinek, és lenyűgöző versenytempójának köszönhetően.

Bármilyen hihetetlennek hangozzék is, a McLaren és Button ezt a versenyt a szombati napon nyerte meg. No, persze nem a szó szoros értelmében, inkább csak utólag okoskodva - visszatekintve ugyanis már pontosan látszik, milyen létfontosságú döntésnek is bizonyult az, hogy a brit világbajnok autóját igencsak nagy leszorítóerőre hangolták be a szombati időmérő edzésen. A kvalifikációt így elbukta (csak a hetedik lett), ám gazdagodott egy olyan stratégiai fegyverrel a másnapi versenyen, ami szinte utolérhetetlenné tette őt a mezőnyben. A McLaren tehát nagyot kockáztatott - és bejött neki.

Mert azzal jónéhány másik istálló is trükközött, hogy esőre állítja be autóját a szombati időmérőn; ám ez náluk jórészt a puha rugókban és felfüggesztésben merült ki, kiadós leszorítóerőt már nem mellékeltek hozzá. A fentieknek megfelelően tehát Button nem az extrémen esős körülmények között volt kimagaslóan gyors - az angol ideje akkor jött el, amikor száradni kezdett a pálya, és feltehette az intermediate abroncsokat.

A fordulópont, legalábbis Button szempontjából, a verseny 40. köre volt: ekkorra ugyanis már túl volt négy boxkiálláson, egy áthajtásos büntetésen, két ütközésen, és végül, de nem utolsósorban, intermediate abroncsokon száguldhatott. Ugyan csak a 21. helyen, jó fél kör hátrányban a vezető Vettelhez képest - ám ez sem szegte kedvét, főleg nem azok után, hogy a versenybíróság a pályára rendelte a Safety Car-t. Button és a McLaren ebben a pillanatban tudta, hogy eljött az ő idejük.
Az autója kitűnő egyensúllyal, és megfelelő mennyiségű leszorítóerővel rendelkezett; köztes esőgumik voltak a kerekein; a pálya száradt, a korifeusok pedig engedélyezték a DRS használatát, így az sem jelentett problémát, hogy esetleg beragad egy lassabb versenyző mögé. Button pedig összeszedte magát, fújt egy nagyot, és megkezdte a felzárkózást az élmezőnyhöz.

Alig tíz kör telt el, és az angol máris a kilencedik(!) helyen száguldott. Szinte hihetetlen, de a taktika, amit a McLaren és Button megálmodott, elkezdett működni.  Most már csak következetesen, okosan, és magabiztosan végig kellett vinni - a második hely ugyanis ekkor már bőven elérhetőnek látszott a wokingiak számára. Érdekes módon a győzelemről ekkor még álmodni sem mertek …

Egy fontos és sorsfordító döntés azonban még hátra volt: a rohamosan száradó pályát látva egyértelműnek tűnt, hogy az élen haladóknak is ki kell állniuk száraz gumikért - a helyezéseket pedig az volt hivatott eldönteni, hogy vajon ki találja meg a lehető legoptimálisabb időpontot a gumicserére. Webber kezdett bele a depózásba az 50. körben, s mivel az ausztrál köridejei kiválóak voltak, egy forduló elteltével Schumacher, és az ekkor még csak a kilencedik helyen haladó Button is elszánta magát a cserére. Vettel azonban még várt. Ki tudja mire!?

A Red Bull ezúttal is túl óvatos volt a taktikát illetően - mint már annyiszor ebben a szezonban. Ezúttal azonban nem jött, nem jöhetett be a biztonsági húzás; a vasárnapi versenyen ugyanis minden eddiginél többet számított a taktika, az alkalmazkodóképesség és a gyors reakcióidő. Papíron egyébként nem is volt rossz a Red Bull és Vettel döntése: mivel az élen haladt, és semmi nem veszélyeztette a győzelmét, úgy tűnt, az a kifizetődő számára, ha megvárja az összes rivális döntését, és csak akkor cserél kerekeket, ha minden szempontból biztossá válik, hogy az a helyes.

És mégis, a verseny azon úszott el számára, hogy nem jött ki azonnal slickeket felvenni, hanem várt még két kört.

Amikor Button kiállt kereket cserélni az 51. körben, 27 másodperccel hajtott a vezető Vettel mögött - a német kerékcseréjét követően a különbség 15 másodpercre olvadt. Tizenkét teljes másodpercet dobott tehát el magától Vettel és a Red Bull, pusztán azzal, hogy egy körön keresztül hezitált. Egy olyan sportban, ahol századmásodperceken élet és halál dolga múlhat, ez sokkoló adat.

A versenyt követően sokan azt állították, Button győzelmének kulcsa az utolsó biztonsági autós fázis volt, amikor is a 60. körben beállt Mäylander, megint összegyűjtötte maga mögött a mezőnyt, s semmissé tette Vettel addig kemény munkával összegründölt előnyét - én most mégis azt állítom, hogy nem ez volt a döntő faktor. Jól jött persze ez is Buttonnek, hogyne jött volna jól, ám meggyőződésem, hogy az akkor már mindenki másnál másodpercekkel gyorsabb angol az utolsó biztonsági autós fázis nélkül is győzhetett volna, ha nehezen is - miközben Vettel és a Red Bull hezitálása nélkül csak álom marad számára a győzelem. Az igazság persze valahol félúton lehet; Button győzelméhez tehát minden kétséget kizáróan két dolog kellett: az utolsó Safety Car, és Vettel késői reagálása a riválisok kerékcseréjére.

megosztom