NB I

Csertői egy belső védőt, egy középpályást és egy csatárt szeretne

megosztom

A Győri ETO a mögöttünk álló pontvadászatot csak a 9. helyen zárta, ezért Csertői Aurél vezetőedző már le is adta a klubvezetésnek az általa elképzelt erősítéseket tartalmazó listát.

A győri futballisták tréningeznekA Rába-partiak a többi hazai élcsapathoz hasonlóan máris elkezdték a felkészülést a Monicomp Liga következő idényére. Az ETO tegnapi „szezonnyitó” tréningjén harminc futballista jelentkezett Csertői Aurél vezetőedzőnél: a kerettel edzett a kölcsönből visszatérő Zámbó Bence, Molnár Péter, Djordje Cetkovic és Zoran Supic, valamint Eugene Fomumbod is, akivel ugyan nem hosszabbítottak szerződést, de két hétig még a győriek játékosa marad. Eugene mellett feltehetőleg mások is távoznak majd a csapattól, de természetesen új érkezőkkel is számolhatnak a győri szurkolók, ám a végleges keret kialakulásáig még várniuk kell a szimpatizánsoknak. 

- A csapat kialakítása hosszú ideig elhúzódhat, az átigazolási szezon akkor ér majd véget, amikor már javában tart a bajnokság, és öt mérkőzést már le fogunk addigra játszani- nyilatkozta Csertői Aurél vezetőedző a klub hivatalos honlapján. "Az általam elképzelt erősítéseket tartalmazó listát leadtam a vezetőségnek, most már csak rajtuk, és a kiszemelteken múlik, hogy ki lesz az ETO játékosa. Egy belső védő, egy középpályás, és egy támadó mindenképpen elkelne a keretben. Idén mindenképpen harcban szeretnénk lenni valamelyik nemzetközi szereplést érő helyért" - tette hozzá a vezetőedző.

megosztom