NB II

Menesztették Kiprich Józsefet

Címkék:

Soós Imre váltja Kiprich Józsefet az NB II-ben szereplő Gyirmót kispadján. A klub vezetése kudarcnak élte meg az ezüstérmet, jövőre az új trénerrel bajnoki címet ünnepelnének.

Hivatalossá vált, hogy Gyirmóton megválnak az egykori legendás válogatott játékostól, a csapatot az utóbbi három évben dirigáló Kiprich Józseftől. „Egyértelmű célunk volt a bajnoki cím megszerzése, ezzel pedig az élvonalbeli tagság kiharcolása – nyilatkozta az új vezetőedzőt bemutató sajtótájékoztatón Margitai Zoltán a Gyirmót SE klubigazgatója - Sajnos ezt nem sikerült elérnünk, így a tulajdonosok úgy egyeztek meg Kiprich Józseffel, hogy nem folytatják a közös munkát. Ezután kerestük meg Soós Imrét, aki legutóbb a velünk egy osztályban szereplő BKV Előre együttesével ért el sikereket. A szakember igent mondott a felkérésre, így 1+1 éves megállapodást írtunk alá."

 „Büszke vagyok arra, hogy ezt a lehetőséget megkaptam, élni szeretnék vele. Mindent elkövetek, hogy a tulajdonosok álma, az, hogy első osztályú együttes legyen Gyirmóton valóra váljon"- idézi az új vezetőedzőt, Soós Imrét a kisalfold.hu.