Kajak-Kenu

Kialakult az Eb-n szereplő magyar csapat

  • MTI

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége kedden tíz igen és egy nem szavazattal jóváhagyta a péntektől vasárnapig sorra kerülő, belgrádi Európa-bajnokságon, illetve az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló csapat névsorát. A szerb fővárosban 35 versenyző képviseli majd a magyar színeket.

Kajak négyes
  Storcz Botond szövetségi kapitány az ülésen kiemelte, hogy a tavaly ősszel elfogadott válogatási elvek alapján jelölte ki csapatát, s fontos szempont, hogy a vb-n a maximális olimpiai kvóta megszerzésére kell törekednie a válogatottnak (az ötkarikás számok többségében már azok indulnak Belgrádban, akik majd Szegeden is vízre szállnak, az olimpiai műsorban nem szereplő számokban a július közepén sorra kerülő ob lesz a második válogató).
    A férfi kajak szakág összetételével kapcsolatban nem alakult ki vita az elnökségi ülésen. A kenu szakág esetében a kapitány elmondta, hogy visszalépteti az indulástól a Széles, Nagy párost C-2 500 m-en és Nagy Pétert C-2 200 m-en, hogy ők kizárólag a C-2 1000 m-es olimpiai távra tudjanak koncentrálni mindkét világversenyen. C-2 500-on a Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs duó kap indulási lehetőséget az Eb-n, ahol C-2 200 m-en rajthoz állhat a Bozsik Attila, Horváth Gábor páros. Azonban a szegedi vb-n Bozsik már kizárólag a C-1 200 m-es olimpiai távra koncentrál majd, ezért ott párosban nem szerepelhet.
    A hölgyek esetében, ahogy Storcz külön kiemelte, a legfontosabb, hogy a hat kvótahelyet megszerezze a magyar csapat a vb-n, ezért nem javasolja indulásra a mindkét válogatót megnyerő Szabó Gabriella, Kozák Danuta összetételű párost 500 m-en, mivel Kozák egyesben száll vízre ezen a távon. Az indulási jogot így a mindkét válogatón második Kovács Katalin, Csipes Tamara páros kapja. K-1 női 200 m-en - hasonló logikával - az Eb-n Kozák még rajthoz állhat, azonban a vb-n az egyik válogatót megnyerő, a másodikon pedig a centikkel Kozák mögött végző Paksy Tímea kap lehetőséget.
    Storcz Botond hozzátette, hogy Kozák K-1 200 m-es vb-indulását azért sem támogatja, mert a K-1 200 és a K-2 200 méter elő- és középfutamait szombat délelőtt rendezik, vagyis a szombat délutáni K-1 500 méteres döntő előtt.
  A szövetségi kapitány emlékeztetett rá, hogy az ősszel megfogalmazott válogatási elvekben is lefektette a szövetség, hogy a női kajak szakágban az olimpiai távokon a duplázás csak úgy megengedett, hogy az a megszerezhető maximális olimpiai kvóták számát ne csökkentse.
    A szakvezető továbbra is kiemelt számként kezeli a női 500 m-es négyest, amelyben az Eb-n a Szabó, Kozák, Kárász Anna, Benedek Dalma összetételű egység, a vb-n pedig a Szabó, Kozák, Kovács és Benedek alkotta hajó száll majd vízre.

A pénteken rajtoló belgrádi Eb-n induló egységek:

Férfiak
K-1 1000: Dombvári Bence
K-2 1000: Dombi Rudolf, Kökény Roland
K-4 1000: Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely
K-1 200: Molnár Péter
K-2 200: Sík Márton, Beé István
K-1 500: Kugler Attila
K-2 500: Tóth Dávid, Kulifai Tamás
K-1 5000: Pauman Dániel
C-1 1000: Vajda Attila
C-2 1000: Széles Gábor, Nagy Péter
C-4 1000: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Tóth Márton, Mike Róbert
C-1 200: Bozsik Attila
C-2 200: Horváth Gábor, Bozsik A.
C-1 500: Korisánszky Péter
C-2 500: Németh Szabolcs, Vasbányai Henrik
C-1 5000: Varga Dávid
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nők
K-1 500: Kozák Danuta              
K-2 500:    Kovács Katalin, Csipes Tamara      
K-4 500:    Szabó Gabriella, Kozák, Kárász Anna, Benedek Dalma
K-1 200:    Kozák
K-2 200:    Kovács, Kozák
K-1 1000: Kovács
K-2 1000: Szabó, Csipes
K-1 5000: Csipes
C-2 500:    Obermayer Dorina, Takács Kincső        
C-1 200: Takács