Barcelona

Én is szeretem a Barca játékát bámulni - Franco Baresi

81 alkalommal húzta magára az olasz válogatott azúrkék mezét, több mint 700 mérkőzést játszott le az AC Milan védőjeként, és a keret tagja volt akkor is. Amikor 1994-ben a Bajnokok Ligája döntőjében 4-0-ra legyőzték a Barcelona együttesét. Franco Baresi ennek, és a katalán klub 2011-es BL győzelmének apropóján beszélt a klub érdemeiről.

Franco Baresi beszélt a Barcelona múltjáról és jelenérőlA '94-es Barcelona egy nagyszerű csapat volt ” - kezdte Baresi, aki akkor eltiltása miatt nem szerepelhetett a döntőben. „Féltünk a tőlük, hiszen egy erős csapat volt, mely megnyerte a bajnokságot, és számos nagyszerű labdarúgó alkotta keretüket. Cruyff futballja mindig látványos volt, de úgy vélem, a Milan megérdemelten nyert, nagyszerűen játszottunk aznap.

Remek összehasonlítási alapot nyújt az akkori, és a mostani Barcelona játékstílusa, valamint eredményessége, és ezt Baresi sem hagyta ki: „Úgy gondolom, Guardiola Barcelonája sokkal szervezettebb. Támadó futballt játszanak, de egyben jól szervezettek, nagyon kreatívak, kiváló adottsággal megáldottak, gyorsak a labdával. Biztos vagyok benne, hogy a mostani csapat sokkal teljesebb, mint az 1994-es, és sokkal nehezebb legyőzni őket.

Itt azonban nem állt meg a dicséretekkel, és kitért a csapat szerethetőségére is: „Jó nézni ezt a csapatot. A labdarúgás szerelmeseinek öröm látni ezt a Barcát, ugyanis hihetetlen középpályásaik és támadóik vannak. Jómagam is szeretem őket bámulni, hiszen szép futballt játszanak, és remekül szórakoztatnak.

A Barcelona múltját tekintve is elit csapat, és akkor még nem is beszéltünk a jelenről. Azzal kapcsolatban, hogy a katalánok nemrég megnyerték a Bajnokok Ligáját Baresi csak megerősíteni tudta, hogy a Barca minden idők legjobb klubcsapat: „Az elmúlt években sok mindent megnyertek, és jól játszottak, végig kitartottak. Az utóbbi 5-6 évben a Barcelonának mesés játékosai voltak. Nem könnyű mindent megnyerni, ami azonban nekik sikerült az utóbbi években”- majd a játékoskeretről is szót ejtett: „A védők közül Piqué és Puyol, a középpályások közül Xavi, Iniesta és Busquets rendkívüli játékosok, öröm lehet velük játszani. És természetesen Villa és Messi. Mindannyiukat említhetném, hiszen ők egy jól összeszokott társaság. Egyszer megkérdezték tőlem, szeretnék-e Piqué helyén játszani ebben a csapatban. Azt feleltem, hogy Piqué mókás, ugyanis pontosan tudja, mit csinálnak épp a társai. Ő egy nagyon jó játékos, e mellett fontos szerepe van a védekezésben.

Piqué és Puyol a csapat két emblematikus védője. Egyik a feltörekvő fiatalságot képviseli, másik az érett, profi futballistát. „Piqué előtt nagy jövő áll. Ily fiatalon már mindent megnyert. Világbajnok és spanyol bajnok a Barcelonával. Rengeteget fejlődött az utóbbi időben, így hatalmas jövő előtt áll, Puyol pedig ugyanazt a színvonalat képviseli, egy legenda a katalánok és a Barcelona számára. Ő kitűnő példája az összhangnak. Évek óta ugyanazon magas szinten játszik, melyhez gratulálok.

Sokan vannak azon a véleményen, és lehet nem is tévednek nagyot, hogy a mostani Barcelona legyőzhetetlen. Baresi kiemelte, hogy a csapat titka a játékosok ösztönös mozgása. Minden egyes játékos ezt csinálja, és ez teszi őket boldoggá. Azt, hogy miként lehet két vállra fektetni őket, egy mondatban lezárta: „Jól kell játszanod és talán gyorsabban is, mint ők, de ez nem ilyen egyszerű. Ki kell fognod egy gyengébb napjukat, akkor lehet csak esélyed a legyőzésükre.