NBA

Ezért küzdöttem 13 évig - Nowitzki

megosztom

Az NBA-döntő legjobbjának (MVP) választott Dirk Nowitzki szerint a hosszú évekig tartó várakozás az aranygyűrűre csak erősebbé tette őt és a csapatot. A Dallas Mavericks német sztárja szerint ha már karrierje elején megnyerte volna a bajnokságot, teljesítménye meg sem közelítené a mostanit.

Nowitzki 32 évesen végre a csúcsra ért -
"Egyelőre még nem fogtam fel a történeteket. Nagyon sok munkánk van ebben a sikerben, a csapat nagy utat járt be, amíg idáig eljutott
- nyilatkozta Dirk Nowitzki, akinek még a döntő első mérkőzésén sérült meg a bal keze, majd a negyedik és ötödik meccsen lázas betegen játszott. - Csodálatos érzés, hogy egy évig mi leszünk a legjobb csapat a világon."

"Ezért játszottam az elmúlt pár évben. Azt hiszem, mindenkinek ez a célja, aki bekerül ebbe a ligába. Az All Star-mérkőzések és a többi dolog nagyon szép, de egy bizonyos életkor után már csak az aranygyűrű után vágyakozol. Azt hiszem, az ebből fakadó erő hajtott minket az egész szezonban. Ha az ember 13 éve játszik az NBA-ben, abból az utolsó tízben a rájátszásban is, és a végén mindig csak egy kicsi hiányzik.... na ezért nagyon különleges ez a siker. Ha már a pályafutásom elején megnyertem volna a bajnokságot, talán soha nem végeztem volna azt a munkát, amit az elmúlt 13 évben csináltam."

megosztom